Irodalmi Szemle, 1987
1987/2 - Dénes György: Aranyköd; A kert varázsa
DÉNES GYÖRGY Mág derűt lehel az idő; a jó sors édes szelekkel legyezi az ágat, arany-fátylakban remegnek a hársak, de a levélen halványlila folt nő, nő sunyítva, hullafolt; örök példát sugallva festi át a fát, átállítva rendjének ritmusát, míg el nem mosnak mindent a ködök. Almos a kert, a vadmeggy, a szamóca, szemben velem fésülködík egy rózsa, rőt haja van, rajta a fény szegélye, már jön az éj, már jön az éjek éje. A vén bokrok is nyugovóra térnek, ábrándos tücskök fölváltva zenélnek, elnehezül a lomb s benne az árnyék, állok itt, mintha időtlenül állnék. Sóhaj szívemben, kék fátylak a kertben, piheg a bodza lankadtan, betelten, köröttem rubin csillagok hevernek, sír-rí bennem a halhatatlan gyermek.
/
