Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - Vajkai Miklós: Az idegen dolgok küldöttei

Az idegen dolgok küldöttei

VAJ KAI MIKLÓS

Fiatalok voltak. Ebben az utcában véges-végig. Mindannyian túl a harmincon. Két-három vagy több porontyukkal szinte mindennek örülni tudtak. Megesküdtek volna rá, hogy életüket az utca határozza meg. Mintha kora esti összejöveteleiket nem választották volna el egymástól az éjszakai szerelmi formaságok, a szűköske szunyálások, a reggelek harsány magánügyei, és a nappalokat elműlató tevés-vevés.

Fiatalok voltak. Ha elfáradtak is a napi munkában, vagy éppen semmittevéssel teltek az órák, még jóval a sötétség beállta előtt szertartásosan klánba gyűltek a házsorral szemközti pázsiton. S a forma — legyen bár a létezésé — dallamként variálható. A kölykeik, ezek az örök-mozgékony ihletői visszatérő párbeszédeiknek, ezek a sebtiben nyúló, élénk mitugrászok, akik könnyedén eltanulták a közszellem teljes kelléktárát, szentül hitték, hogy tökéletesen azonosultak a szüleikkel.

Fiatalok. Egyetlen évtized ebben az utcában, egyazon csillagzat alatt. Egyetlen évtized, annyi sem, mely megmaradt Erna asszony emlékezetében. Mintha élőlénnyé magasztosult volna az utca: ha a fej örült, a farok is csóválta magát. Ezek az emberek, itt, akár a töretlen és kopár föld: látszatra múlttalanok vol