Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - Varga Erzsébet: Heterogén versek

bizonnyal fellelik

bolygónkat s századunk

gőgös vívmányait: az akkor már jámbor

hordozórakéták

vigyázzba állított

kék zászlóaljait —

„ennyi szép fallikus szimbólum csak akkor születik ha végleg impotenssé vált egy szeretni is képes fenomén s a lényeg kimerül a szóban; más leletek híján korai lenne még eldönteni mi is történt e planétán ahol az élethez szükséges faktorok mind adottak voltak s amelynek lakói

— ez már bizonyított! — két kézen jártak és sírni sőt kezdetben szeretni is tudtak

petárdákat fröccsentünk az égre lassan lejár az egyoldalú moratórium de hát kinek jut ez most eszébe fehérre mázolt páncélvonatával átrobogott lám

a december is rajtunk egymásra nézünk: élünk megmaradtunk véreres szemmel bámul az éjszaka s reggelre belefagy döbbent mosolyába sirály- s gesztenyefa-szárnyú Duna-partunk

ezt a naparcú vasárnapot

a tavasz gerillái szalajtották maguk közül a dermedt január zónájába hogy körülnézzen: felfejlődött-e már a fák csatárlánca az utak mentén s időzített rügyeikkel tudnak-e mit kezdeni az ágak