Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - LÁTÓHATÁR - Štefan Strážay: Feljegyzések
LÁTÓHATÁR az ember fokozatosan távozik. A legjobb a hosszú élet. 6 Vajon tökéletes-e ez a fiatal nő? És a háta mögött levő világ? Az irodaházak, ablaküvegek, a kulcsra zárt kapuk? És a keringés az éjszakai égbolton? A haja fölött? 7 A lényeges dolgok (víz, kenyér és hasonlók), s ezzel nemcsak te vagy így, távol esnek tőled. Vagy hozzád közel. 8 Alszom. Gyönyörű, békés nyári nap van bennem, noha egyre sötétül a víz kékje már. Felébredek hát. Odakint esik. A valóság valóban mindig felülmúl minden képzeletet. 9 Nem szükséges itt mindig rosszul érezned magad. Pozsonyban gyönyörű helyek vannak. Például az ötös végállomása, a félig üres személyvonatok a pályaudvaron, az üres mozi. 10 Az idő múlik és egyre szebb az ébredés, a mosakodás, az öltözködés, a zöld tea a fehér asztalon, a kockacukor, az autóbuszok és általában minden. 11 — Ennyi és ennyi éves vagy, kedvesem, a szemed kávébarna, s gondot okoz a bevásárlás, a takarítás és én nemkülönben. A virágok öntözéséről megfeledkezünk. Vajon mit rontottam el? 12 A kutyus, melynek gúnyos mosollyal nevet adsz, ragaszkodik hozzád, holott erre aligha van oka. És örökké eleven marad a neve, mely ezentúl rólad vall már. 13 Arról írok, amit ismerek: asszony, gyermek, táj, tárgyak.
