Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - Soóky László: A tudathasadás küszöbei V., Idill
A tudathasadás küszöbei V. A nap végül csak előbukkant, hozott némi fényt, sötét sugarút, bizonytalan viharfelhők gyülekeztek bizonyítható tégelyek odúiban, a pipacstengerből előúszott egy hajó. Téged is láttalak: márvány őzgida voltál a márványerdő szökőkutas rétjén, körös-körül béna tamburmajorok csüngtek az ég pántlikáin, billegve a recsegő levegőben, mint a néma lélekharangok. Rajongtam érted, hiszen tudod, a békateknőben lapuló kígyó nyitott szeméből téptem virágot s a hajadba tűztem. A rezesbanda az ég lépcsőin masírozott, hiába kiáltoztunk a szárnyatört madaraknak, nem vittek rólunk hírt a túlnan levőknek, csak a cintányér csattogott messziről, mintha lesötétített hajók ütköznének az éjszakában. Túl közeli volt minden fohász, a rezesbanda a határról még visszanézett, hogy szárnyat bontva elrepüljön egy kósza vadlúdcsapattal, kürtjelekre bontva a hajnalt. Idill Belém mar az esteledés, fogam pohárba kerül, klóros vízzel ékesítem, fotelba családapásulok, merengek, képzeletem párzani óhajt, átlényegülök, nyári időszámítóvá vetemedem, vacsoraidő kondul, hegyébe sör zubog, gyomromnak általa kielégülök, faramuci percek: tüll-idő! Esteledik: zárak zakatolnak kívül s belül, perverz tervek szövődnek, óvszerek lapulnak pizsamazsebek odúiban, lovak zabba készülődnek, tűzhányók paripásulnak, csiklók csilingelnek, herék zakatolnak, kéj kopogtat, s nő az éj (hehe) hátamon a szőr feláll. Esteledik! Virágmintáim alácsörömpölnek, karének zendül, belső kórusaim átgázolnak állázadásaim romjain, álomtündér alákalimpál, kisebbségi- Ségem fellángol, megizzik, rőzselángul, pernyésül, elfüstölög. SOÓKY LÁZSLÚ
