Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - Cselényi László: Aleatória avagy A megíratlan tartomány
MEG A LEHETETLENT talmi tény bátor erdei sóvirágok poszáta-szellő muzsikál hipertónia-kék itt az ég 1/4 Ezer ráncú ezer darabra szabdalt arcú öregember támaszkodik a pályaudvar betonkorlátjának, s bámulja a tülekedő vonatokat. Jönnek, mennek. Jönnek, mennek. Soha egy percnyi szünet, soha egy percnyi csönd. Csak jönnek, mennek. Jönnek, mennek. — Akár az emberek — dünnyögl az öreg. — Ezek is csak azt teszik, amit az ember. Legyint egyet óriás kezével, mintha csak mondaná: Le vagytok sajnálva. — Mert annak sincs soha nyugodalma. Csak jönni, menni. Jönni, menni. Könyököl a pályaudvar betonkorlátja mellett, s bámulja az üzekedő vonatokat. Jönnek, mennek. Jönnek, mennek. 141 Tüskevágy töviskes képzelet én itt születtem göcsörtös világ feszül a mellemnek vádolón kénytelen képzelet trilla-sokk magasfeszültség-heg gyolcs szobák zúgnak a fehér hegyi orgonák megérted-e robbanó századom tekercs-ária kettészakadt 142 Kezdetben teremté isten az eget és a földet Az ég pedig ecetben áztatott két nyíl közé feszült ernyő vala A föld pedig olajban áztatott robbanó gyutacs És mondá Isten: legyen világosság Függetlenül a kezdő képzelettől Kolumbusz kettészelte... 143 A bőr alatt feszülő tengerek fehér lila seszinű orgonák belül bizony kegyetlen volt e ki telepített gondolat hiány-fa feszítik az izmait dühös fáradt fejem földeden nyugtatom de nyugalmat nem adhatsz tű-hazám vita-kín a bőre elszakadt 144 Az emberélet útjának felén az ember számlálja a lépteit lába elé gurulnak nagy rögök Firenze karcsú kövein a márvány kiégett ólak tüske-tengerén s mint a barázda az eke nyomán omlanak a napok háta mögött magasfeszültsége a szivárvány töredéke köszörült ezüst az ember a rögöket általlépi porlasztja a földet a borona melléből metszett száz ezüstje árván az emberélet útjában a füst s a Krisztus-főt ostorcsapások szántják vagy ékesíti tövis-korona menedéke szikla-szülte szikra 2/1 1881. március 25-én születtem Nagyszentmiklóson, egy Torontál megyei községben, melyet azóta Romániához csatoltak. Apám korai halála után anyám mint tanítónő küzdött a mindennapi kenyérért. Először Nagyszőllősre kerültünk (ma csehszlovák terület), majd Erdélybe, Besztercére (ma Románia), végül 1983-ban Pozsonyba (ma Csehszlovákia). Akkoriban a magyar vidéki városok közül Pozsonyban volt a legélénkebb szellemi élet.
