Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - Vajkai Miklós: Ajándék Nichónak
Az örökös kétségek megviselték idegrendszerét. Negyvenesztendősen a teste apadni kezdett. És Mária asszony, Nicholito anyja a haját tépte: — Ö, Uram ... Teremtő Istenem, te bitang, hát elveszed tőlem az uramat! ... Nicho apja valóban sokat betegeskedett, teljes három évtizedet. Beérve a hatodik övezetbe: egy kiadós kórházi kezelés után talpra állt, és most már nyolcvanéves. Nicholito di Veicha csak harminchét. De ez a HARMINCHÉT is sok. Néhány órával korábban valaki ezt mondta a közelében: — OLYAN A BŰRE, MINTHA LEFORRÁZTÁK VOLNA . . . Nicho talán ébren volt. Meglehet, hogy éppen a másik oldalára fordult. Igen. Egészen jól emlékszik e pillanatra. Természetesen megtörténhet, hogy ámítja magát. Mindenesetre belső hadakozásaiból éppen felmerülve, mintha hallotta volna Kossay úr kijelentését, és tekintetével talán elkapta Forró úr ábrázatát. Talán éppen akkor készült kimozdulni a LÉT SEMLEGES ÖVEZETÉBŐL. És Nicholito di Veicha arra gondolt, hogy a valóságban semmi sincs találomra. Ha ereje lett volna hozzá, ezt mondta volna Kossay úrnak: — Beszélünk, beszélünk, de mihelyt mondandónk szavakba öntődik, meglepődve eszmélünk arra, hogy a tartalom és a forma már jóval korábban túljutott önnön valószínűségének határán ... Azóta eltelt néhány óra. Vagy néhány nap? A szobában — nem is oly távol tőle — egy halott ember fekszik. Egy ember. Lehet, hogy csupán négy perce halt meg, s az agya — akárcsak az övé — hatalmas küzdelmeket viv. Tiltakozik. Ez az a pillanat-láncolat, melynek során az ember szelleme átpréseli magát egy másik idősíkba. Nicho alszik. 0 már találkozott ezzel az élménnyel. Nicho most belekapaszkodik az ágytakaróba. Az ébrenlét és az álom közti demilitarizált övezetben himbálózik. 3 Egy alkalommal — alig húszesztendősen — már ő is maratoni küzdelmet vívott a megmaradásért. Végül is megmentették. Szinte o d a á t r ó 1 hozták vissza az életbe. És még most is emlékszik arra, hogy szédítő sebességgel érkezett vissza a kriptaszilárd, túlvilági övezetből. Szűk sikátoron robogott vissza. De ő akkor már nem, nemigen óhajtott visszatérni, mert ott, abban a nagyon is távoli közegben a Halál olyasmit kínált, amit az evilági lét nem képes: „Megadom neked az egyetlen igazi nyugalmat, a hiánytalan békességet..És valóban. Nicho már kezdte magát kellemesen érezni. 4 Tizenhét óv múlott el azóta. Tizenhét esztendeje tart a ráadás. És itt, a kórházi szobában valaki meghalt mellette. Vajon mikor távolítják el Forró úr földi maradványait? Persze, most már egyre megy, hogy hogyan is nevezték életében. A Halálnak nincs szüksége nevekre. A Halál a legfőbb elsze- mélytelenítő. A diktátorok tanulhatnak tőle. Ügy. Élünk, ölögetünk, gyilkolga- tunk, borotválgatjuk a létezéseket, ám a Halálhoz képest csak másodosztályos szinten. Ajtónyikordulás. Valaki belép a szobába. Nicho lehunyt szemmel is érzi, hogy ketten jöttek be.
