Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Néprajzkutatásunk úttörője
ÉLŐ MÚLT gazdálkodás. Szó esik itt a legrégibb gyűjtögetésekről, az állattartásról meg a pásztorok életéről, a középkori földművelésről és a mezőgazdasági eszközök fajtáiról. A szerző sosem feledkezik meg a társadalmi összefüggések vizsgálatáról, a gazdálkodást meghatározó különböző tényezőkről, a fejlődést és az átalakulást kiváltó külső és belső okokról vagy a kibontakozást fékező akadályokról. Különös figyelmet érdemel az a rész, melyben a szerző a kender és a szőlő termesztésével, a termékek feldolgozásával, illetve az ezekhez fűződő szokásokkal foglalkozik. A Viselet, szőttes, hímzés című fejezetben a palócok legrégibb ruhadarabjainak leírásával, az ősi hajviselet bemutatásával találkozunk. De nem hiányzik a palóc főkötők sokszínűségének, a hímzésminták gazdag tárházának szakszerű számbavétele sem. Értékes adatokra bukkanunk az ötödik fejezetben is, melyben Manga mindenekelőtt azokkal a hitvilági alakokkal, hiedelmekkel, babonás képzetekkel, gyógymódokkal foglalkozik, melyek befolyásolták az emberek gondolkodásmódját, meghatározták cselekedeteit és életmódját. Szó esik itt többek közt a táltos alakjáról, a garabonciás diákról, a lidércről, a boszorkányokról, és az egyéb előjelekről, tilalmakról. A munka értékét csak növeli az a tény, hogy Manga a klasszikus néprajzi leírások ismertetésén kívül saját gyűjtését, adatait is közzéteszi. Ugyancsak saját gyűjtésének anyagát használja fel az esztendő szokásainak ismertetésénél. Az ezt megelőző fejtegetésében a szerző azt vizsgálja, hogy az egyház liturgiájának elemei hogyan vegyültek el a nép mitikus-mágikus tudatvilágával. A hatodik fejezetben gazdag anyagot közöl az egyes évszakok ünnepköreinek szokásaival kapcsolatban. A Lucához, farsanghoz, pünkösdhöz és a többi ünnephez fűződő hiedelmeket kiváló adatközlők elbeszélései alapján rekonstruálja. Kár, hogy a könyvben nem találkozhatunk az Ipoly jobb partján gyűjtött régi adatokkal s adatközlők nevével. A palócokról alkotott képünk így bizonyára még teljesebb lehetne. A könyv utolsó fejezetében Manga a népi hangszerekkel s a palóc táncokkal foglalkozik. Utal Erdélyi János, Pap Gyula, Pintér Sándor, Kodály Zoltán és Bartók Béla gyűjtéseinek eredményeire. A palóc népzenével kapcsolatban mindenekelőtt a díszítéses előadásmódot, a „feszes ritmusú dallamok lassúbb, méltóságteljes éneklését” emeli ki. Nagy teret szentel a palóc vidéken ismert betyárdalok bemutatásának. Megjegyzi, hogy a nép körében főleg Vidrócz- ky és Sisa Pista betyárok emléke él a legelevenebben. A hangszerek közül a citerát, a furulyát és a dudát mutatja be alaposabban; a táncok közül pedig a karikázót, a körtáncot, a verbunkot, a lassú és a friss csárdást említi meg. A kötetet gazdag fényképanyag, kottamelléklet és szakirodalmi bibliográfia egészíti ki. A MAGYAR NÉPMŰVÉSZET MONOGRÁFUSA Manga János szűkebb szakterülete a pásztorművészet s a népi hangszerek vizsgálata volt. A népzenével és a népi hangszerekkel már fiatal korában kapcsolatba került. Szülőfalujában még ma is emlegetik,, hogy a kezdő pedagógus több dudát, furulyát és citerát gyűjtött össze a környékbeli községekből, s ezeket vasárnap délutánonként hozzáértő „zenészekkel” szólaltatta meg. Amikor Űgyallán tanított, a komáromi Jókai Egyesület vezetősége felkérte őt, hogy „állítsa össze a kisalföldi ősi zeneszerszámok gyűjteményét”.29 Manga a megbízatást rövid időn belül elvégezte, sőt a munka „tudományos értékét azzal is növelte, hogy minden hangszerről fonográffelvételt is készített, több értékes népi dallamot rögzítve”. 1937. június 6-án a Csehszlovák Rádió Magyar Adása sugározta a néprajzkutató egyik előadását. Manga megszólaltatta a Jókai Egyesület gyűjteményének akkori értékes népzenei felvételeit.30 Dél-Szlovákia tájain végzett népzenei kutatásairól 1939-ben adott számot egyik tanulmányában.91 Karácsonyi énekeinkről ebben a munkájában többek közt megállapítja, hogy azok legnagyobb része „középkori misztériumjátékokból maradt ff nép között”. Siratóénekeinket vizsgálva pedig azt is feljegyezte, hogy egykor a temetés után a legközelebbi rokon hét napig kijárt a temetőbe, és mindennap elsiratta halottját. Nagyon sok értékes adatot jegyzett fel
