Irodalmi Szemle, 1986

1986/10 - Duba Gyula: Vallomás a regényről II.

lehetőségeit keressük, a valóság tényeinek és összefüggéseinek ez ideig ismeretlen és körvonalazatlan szerkezetét elemezzük és fedezzük fel. Benedek Marcell Kis könyv a regényről című népszerűsítő esszéjében a regény fajai és társadalmi körei szerint a műfaj számos lehetőségét sorolja fel. Felosztását most nem ismertetem, csupán arra utalnék vele, hogy története során a regény a „legműfajtalanabb” műfajjá nőtte ki magát s az emberi és társadalmi igények széles palettáját elégítette ki. A regény egy- egy típusa megannyi lehetséges pillantás az életre, az egészében áttekinthetetlen valóság körülhatárolt és szavakba öntött törvénye. Ezért a regényelemzés — életelemzés, emberi viszonyok és szociális összefüggések kibogozása és láthatóvá tétele. A műfaj lehetőségeit keresve életlehetőségeket keresünk, szemrevételezzük sorsunk pályáját és létünk esélyeit. Az elképzelésbe szervesen illeszkedik az az állítás, hogy a regény az emberben — íróban — vele együtt alakul, növekszik és érik, így a nemzetiségi író tapasztalatszerzésének és alkotói beérésének folyamata maga a regény tartalmi eleme, szerves része annak. Amellett, hogy az írói tudat fejlődése más oldalról az alkotói kibontakozás és formakeresés lényegi összetevője is az időben.

A regény és az élet szoros kapcsolatát azért is hangsúlyozzuk, mert regényirodalmunkat természetszerűleg és elkerülhetetlenül más irányú — irodalmi — hatások is érik. Ez az irodalom természetéből és az alkotói tudat szintetizáló jellegéből következik. Az irodalmi hatásokat azonban érdemes fenntartásokkal kezelni és óvatosan fogadni. A beleérzett és átvett forma a tartalmat is magával viszi. Ezért az irodalmi hatás közhelygyanús. Ez a hatás már megfogalmazott — felfedezett — valóságkép alakjában jelentkezik és nem tudatosított utánzásra ösztönöz. Veszélyét Grendel Lajos prózája okán már említettem, térjünk vissza hozzá még egyszer. Kritikusa, Tóth Károly írja: „... a groteszk, az ironikus, a gunyoros, az itt-ott cinikus grendeli ábrázolásmód kettős színezetet kap. Részint felszínességére, irodalmi divat voltára vetítődik fény, részint arra, hogy regényeibe egyre inkább átgondolt stiláris elemként épül be.” Érvényes meglátás, kár, hogy a bíráló láthatóan kevés gondot fordít rá és nem fejti ki bővebben. Az irodalmi hatás munkáját s a közhelyesség veszélyét főleg az Éleslövészet szerkesztőségi motívumaiban és az Áttételek néhány fogalmi, meditáló részletében érzem. (Valahol már olvastam, valahonnan tudom, érzi az ember olvasás közben). Az irodalmi divathatás lehetősége mellett ennek az a magyarázata, hogy a meditáló, fogalmi megközelítés már letisztult ismeretanyagra, tudásra támaszkodik, az elvont tanulságok levonása és összegezése általános ismereteink rendszeréből merít. Amikor az író irodalmi hatásnak van kitéve, az a veszély fenyegeti, hogy tollával más fogalmaz, míg maga eredetinek hiszi szövegét. Az írói alkotás alapeleme a meglátás, az első megfogalmazás, a felfedezés mozzanata (a költő névadó, mondta Fábry Zoltán). Az irodalmi hatás pedig a már felfedezettet felfedezés gyanánt lopja az író tolla alá.

El kellett ezt mondanom, hogy eljuthassak egy tehetséges nemzetiségi regény mo- delljéig, eszmefuttatásom végcéljáig, melyről beszélni szeretnék.

David Daichesnek a regényről való gondolatai ebben is segítenek, mert kétségkívül tanulságosak, haszonnal jár megszívlelni őket. A modern angol regény tudósa így ír: „A kísérletezésnek és az új területek meghódításának hősi korszaka az angol regény történetében a civilizáció válságának a terméke, nem a tudatos újítás vagy az öncélú eredetieskedés szülte.” Elemzéseiből kitűnik, hogy a századelő modern irodalmának főleg a jellemábrázolással, s a tudat és az események időrendiségével lettek problémái. „A jelen pillanat megtévesztő látszat csupán, a »már« szüntelen átalakulása »még nem«- mé, s ezért maga a tudat nem más, mint előre- és visszatekintés bármely pillanatban. Más szóval, a tudat és az idő kapcsolata bonyolultabb, mint az események és az idő viszonya: a tudat független az időrendiségtől, az események nem.” Ezért: „Gördülékenyebb technikai megoldást kellett találni, hogy hasznosíthassa (az író — D. Gy. meg- jegyz.) azokat a szálakat, amelyek a múltat állandóan összekötik a jelennel, s amelyek lényegében a tudat tartalmát alkotják.” A modern angol írók — Joyce, Virginia Wolf — a „tudatfolyam” ábrázolásának technikájában találják a megoldást. „Bizonyos szempontból a »tudatfolýam« technikája felszabadít az idő dimenziójának zsarnoksága alól.” „Az író tehát úgy ábrázolja alakjainak bizonyos események által kiváltott reakcióit, hogy bemutatja tudattartalmukat, amely állandóan változik a jelen szituációban gyökerező (azt bizonyos értelemben létrehozó), de egyszersmind állandóan változó és cserélődő hiúltfeélieseméityélcre is utaló asszociációk és emlékek hatására.” Ennek az írói