Irodalmi Szemle, 1986

1986/10 - Duba Gyula: Vallomás a regényről II.

vész megszabadulhat a valóság reáliáitól, s a maga teremtette, illuzórikus valóságban űzött „játékai” érvényes és jelentős alkotói tettek.]

A lehetőségek és információk dömpingje természetszerűleg először a fiatalokat érintette meg. Érvényesült a feltörő fiatalság természetes gesztusa, munkálni kezdett az újra szomjas lelkűk, minden kezdeményezésre nyitott tudatuk és a becsvágy, hogy elutasítsák a meglevő dolgokat és mások legyenek, mint elődeik. A mindenséget ostromolják, de fegyverzetük — kifejezési eszközeik — még fejletlen, ezért idegen technikákat kölcsönöznek. Amit egyébként — nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb korokban

— az előttük járóktól kapnak a fiatalok, azt az Egyszemü éjszaka és Fekete szél című antológiák ifjú szerzői nagyrészt a nagyvilágtól akarták beszerezni. Szövegeikben a mindenkori fiatalságra szinte kötelező magányérzet és világfájdalom hősi pózokkal egyesült, az értelmes tettek szexuális győzelemben csúcsosodtak ki, a fiatal irodalmárok a már említett romantikus életérzés mezében vívták magányos harcukat mindenki ellen.

Rövid korszaknak bizonyult, idejében tisztulni kezdett, bár néhány fontos vonása — közelről sem haszontalanul — a további fejlődés során tartós hatást gyakorolt és nyomokat hagyott irodalmunk egészén. Esztétikum- és műközpontú szemléletük, formai kísérletező kedvük jelentősen alakította és gazdagította irodalmunk értékszemléletét, az irodamliság és formaközpontűság konok hajtogatásával megújítóan hatottak a fiatalok. A kibeszélésnek és megírásnak, a mondanivalónak az elsődlegességét — a vallomásosságot — részben az ő mozgalmuk eredményeként kezdte felváltani a mű fogalma. Az előző nemzedék szociológiai gondolkodását esztétikai gondolkodással termékenyítették meg. Az addigi ösztönös — a dilettantizmustól sem mentes — írói valóságszemlélet mesterségbeli értelemben is határozott lépéseket tett a művészi tudatosság felé. Közösségi és helyi szolgálatra és önkifejezésre irányuló ambícióink pedig az egyetemes távlatok felé tágulva fejlődtek. Növekedett körülöttünk tér és idő. (E korszak kavargásában mutatkozott az a jelenség, melyet az előző fejezetben a regényírásunk tudatosodása címkével jeleztem).

A korszak lírájának tarkasága kívül esik témánkon, de annyit meg kell jegyeznem, hogy romantikus magány-, erotika- és szövegeszményei részben — bár kevés maradandó eredménnyel — a fiatal prózában is helyet kaptak. Ahol azonban az irodalmi stíluseszmények és hatások határozott tehetséggel találkoztak, figyelemreméltó — és tartós — értékeket eredményeztek. Kovács Magda lírai realizmusának képi világa, gazdag asszociációs rendszere és finom iróniája mögött drámai mélységeket érzünk, mindenekelőtt a lélek feszült fegyelmét és érzelemgazdagságát. Egyetlen novellás- könyve biztos stíluseredmény. Elemien felfénylő írásművészeie rövid, magasba szökő ívelés után megszakadt, de így is gazdagította prózastílusunkat és képi látásunkat. A parasztélet drámái mitikus felvillantásának néha tapasztalt intenzitását azóta sem szárnyaltuk túl. Reménykeltő volt, hogy mitikus-ironikus szemléletét városi környezetre is alkalmazta /Lujza utca három/, ami életlátásának és stílusának bizonyos teljességet kölcsönzött. Bereck József erőssége korszerű realizmusa. Ahogy látja és megéli a valóságot, láttatja emlékeit és jelenét, abban a képben a csallóközi népi lét tárgyi és emberi közege, közösségi és szociológiai vonásai jó irodalmi szinten, általános jelentésre és érvényre tesznek szert. Későbbi eredetű, de nem kevésbé figyelemreméltó Vajkai Miklós prózája. Nyelvközpontú, stílusközpontú próza, s még erős irodalmi hatások alatt áll. Nem a tényekre összpontosít, állapotokat, helyzeteket érzékeltet, áttételesen, sokszor túl bonyolultan és modorosságba fulladva. Ám jelentős, hogy az átélt valóságot — a saját valóságát — „irodalmasítja” és öltözteti szóképek, szimbólumok és asszociációs összefüggések bonyolult, de rokonszenves ruhájába, melynek szövete mindig a nyelvi igényesség, és esztétikai értékre való törekvés jegyeit viseli. A nemzedékből azonban —• Cúth János kísérlete mellett — csak Grendel Lajos jut el komolyan a regényig, ő azonban annál határozottabban.

Grendel prózája egyedi, érett, és a lehetőségein belül tökéletes.

Lehetőségein belül, mert a hagyományos próza néhány alapvonását — a líraiságot, a környezetrajzot, részben a tárgyi világ megjelenítését és hellyel-közzel a dialógusokat

— látványosan feladta, hogy egyéni látásmódjának megfelelő formát és stílust alakítson ki. Prózája fogalmi pontosságra és tárgyiasságra tör, alig használ érzéki elemeket. Bemutatkozó novelláskönyvében — a Hűtlenekben — már megmutatta, hogy formavilágát nagyon tudatosan keresi és munkálja. Éleslövészete leginkább e téren