Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - FÓRUM - Vass Gyula: Az irodalom lombikbébije

mányos felkészültséggel rendelkező alkotók hozhatnak létre.

Persze, más megközelítési mód is kínálkozik, sőt szükségszerű is. Ezt a legegyszerűbben így fogalmazhatnánk meg: irodalom-e a sci-fi? Kissé részletesebben: minden tudományos alaposságuk mellett mennyiben tesznek eleget akár a legjobb ilyen műfajú alkotások is az alapvető irodalmi-esztétikai követelményeknek? Mi marad, ha lehántjuk róluk a tudományosság misztikumát? A kérdés természetesen tisztán elméleti, hiszen semmilyen irodalmi alkotást nem vizsgálhatunk ennyire analitikusan, pusztán egzakt szempontok alapján. A sci-fi esetében azonban, éppen annak sajátos jellegénél fogva, mégis jogosnak tekintjük. Annál is inkább, mert a részletesebb elemzés, ha lépcsőzetesen is, de közelebb visz bennünket a műfaj mai körülhatárolásához, a sci-fi címszó, mint terminus technicus újraértelmezéséhez.

Lássunk néhány konkrét példát. Az Oxy- génia című regény előszavában maga a szerző, Fehér Klára az, aki kereken kijelenti: nem szavatolja műszaki és természettudományos eszmefuttatásai hitelét. („Kérem, ne kérdezzék tőlem, mi az az ionfüggöny...”) Ennek tudatában joggal tűnhet kérdésesnek a „tudományos” jelző e regény esetében — addig, amíg végig nem, olvassuk és egységes egészként nem értelmezzük. A bizonytalanul folydogáló első fejezetek után ugyanis, egyik lapról a másikra, vakító élességgel döbbenetes víziót villant elénk egy idegen, de mégis oly ismerős világ társadalmáról... Olyan társadalomról, amelynek kicsúszott ellenőrzése alól a technikai haladás, s amelyben — egy pusztító katasztrófát követően

— félelmetességében minden eddigit felülmúló osztályrétegeződés, vagy inkább kasztrendszer alakul ki. Fehér Klára regénye éppen a társadalom fejlődésének valóság sugallta féltésétől, annak egyik — félelmetesen reálisnak tűnő — zsákutcájára való rámutatástól válik tudományos- fantasztikus alkotássá. A különbség a legtöbb sci-fivel szemben legfeljebb annyi, hogy ez a regény nem a műszaki és a természettudományok bázisából építkezik — az ide vonatkozó fejezetek a fő mondanivaló szempontjából csupán keretként, illetve segédeszközként szolgálnak —, hanem a társadalom fejlődésének alapvető törvényszerűségeiből. A sci-fi fogalmának meghatározása előtt minden bizonnyal

utópisztikusnak nevezték volna ezt a regényt, de mára a két irányzat tartalmilag teljesen integrálódott.

Sci-fi és irodalmi esztétikum.. . Megférhetnek-e egymás mellett, vagy egyenesen kizárják egymást? Határozottan válaszolhatjuk: igenis, megférhetnek. Szintézisükre kitűnő példa a szocialista sci-fi irodalom egyik korszakos, világviszonylatban is számottevő alkotása, a lengyel Sta- nislaw Lem Magellán-felhő című regénye. Szerzője olyan gonddal rajzolja meg hősét, a harmincadik század emberét, hogy az a legjobb lélektani regények módszereivel rokonítható. Szinte kortársunknak érezzük, miközben az író végigvezet bennünket ifjúkorán, elmeséli szerelmeit, amelyek a harmadik évezredben is ugyanolyan emésztőek, s a csalódástól sem mentesek, mint az emberiség történetében bármikor; egy maratoni futóverseny (!) kapcsán arról olvashatunk, hogyan győzte le önmagát, akaraterejének végső megfeszítésével, az eszméletlenségig összeszorított fogakkal ... Egyszóval: EMBER áll előttünk, azokkal a tulajdonságokkal, amelyek a ma emberét is azzá teszik, s boldogok lehetnénk, ha tudhatnánk: ilyenek maradunk a harmadik században is. Magát a regény magvát — a Földről indított első csillagközi expedíció leírását — pedig úgy szövik át a mesteri kézre valló helyszínleírások, finoman árnyalt lélekrajzok, az évekre összezárt közösségen belüli emberi kapcsolatok elemzései, hogy olykor szinte megfeledkezünk arról, hogy sci-fit olvasunk. Stanislaw Lem a Magellán-jelhő- vel nemcsak izgalmas, olvasmányos regényt tett le az olvasók asztalára, jóval többet tett ennél: tudatosan a teljességre törekedve vetítette elénk az életet egy távoli korban, annak hétköznapjaival és hőstetteivel együtt. Éppen ez a komplexitás, eszközgazdagság, tartalmi sokrétűség teszi korszerű, egyetemes értékű irodalmi alkotássá Lem regényét és a sci-fi irodalom hasonló alkotásait.

Végezetül emeljünk ki egyet azok közül a művek közül, amelyekben döntő mértékben a téma tudományos megközelítésén van a hangsúly. Kitűnő példa erre Fred Hoyle A Fekete Felső című kisregénye. Szóljunk előbb néhány szót a szerzőről: Frederick Hoyle angol matematikus, csillagász és tudománytörténész, a cambridge-i egyetem tanára, korunk legnevesebb asztrofizikusainak egyike. A bolygók keletkezéséről szóló elmélete —