Irodalmi Szemle, 1986
1986/9 - FÓRUM - Vass Gyula: Az irodalom lombikbébije
AZ IRODALOM LOMBIKBÉBIJE Ha valamely irodalmi irányzat színrelépésének idejét, módját kell behatárolni, viszonylag könnyű a dolga az irodalombúvárnak, de akár a laikusnak is. Irodalomtörténeti munkák, lexikonok segítségével gyakorlatilag pontosan elhelyezhető az időben a romantikus vagy a realista regény, a társadalombíráló szatíra, vagy akár az életrajz-irodalom egy-egy úttörő alkotása. Egészen más a helyzet azzal a műfajjal, amelyet újabb keletű, utólag rá- ragasztott címkével tudományos-fantaszti- ikus irodalomnak nevezünk. Vagy közismert idegen nevén: sci-finek, azaz science fictionnek. A kézenfekvő kérdésre — melyik volt az első tudományos-fantasztikus irodalmi alkotás? — szinte reménytelen a válasz. Apuleiusz Aranyszamár című regénye? Az ember tragédiája? Jules Verne valamelyik műve? H. G. Wells elbeszéléseinek, regényeinek valamelyike? Ennyiből is belátható: a kérdés elemzésénél megáll a tudomány, pontosabban az irodalomtudomány. Szerencsére legalább a paradox helyzet okára viszonylag kielégítő választ tudunk adni: olyan irodalmi irányzattal állunk szemben, amelyben előbb születtek — ma már egyetemes irodalmi értékeknek számító! — művek, mint hogy nevet ad. tünk volna neki. Az okok nyilvánvalóan a mindenkori társadalom és a tudomány kölcsönhatásában keresendők. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy például a ma oly előszeretettel sci-fi-írónak nevezett Verne regényei az ő korában nem számíthattak többnek, mint izgalmasan megírt kalandregénynek, amelyekben a zseniális műszaki jövőbelátás teljesen háttérbe szorult az érdekfeszítő cselekményszövéssel szemben. Ha — ugyancsak a kornál maradva — a másik végletből közelítjük meg a kérdést, akkor sem jutunk sokkal előbbre. Lássuk csak például Morus Tamás Utópiá- ját; itt annyira a kor sürgető megoldásra váró társadalmi problémáin volt a hangsúly, hogy még a műszakilag legelőrehala- dottabb korabeli olvasótól is elvárhatatlan volt a felismerés: megoldásukhoz elengedhetetlenül hozzátartozik a társadalom anyagi-műszaki bázisának minőségi átalakítása. Összegezve: a tudomány és az irodalom nagyjából a huszadik század második-harmadik évtizedéig nem talált olyan közös nevezőt, amelynek alapján a szintézisük megvalósulhatott volna. Persze, az új irányzat ettől függetlenül egyre jobban tért hódított: az irodalom- értők tábora és a közvélemény azonban egyelőre hökkenten állt az új hanggal, de mindenekelőtt az új tartalommal szemben. Besorolni, kategorizálni még a legavatottabb műítésznek sem volt mersze, s ez eleve determinálta a megítélését is: ahány olvasó — annyi vélemény. Az irodalmi élet pezsgésében persze mindez a perifériára szorult, de mégis ezek voltak az alapozás évei: a sci-fi megjelent, és immár nem lehetett tudomást nem venni róla. A változás gyorsan jött. Színre lépett Isaac Asimov, Arthur C. Clarke, Kurt Von- negut, Ray Bradbury; a frissen formálódó szocialista sci-fi irodalom képviselői közül a lengyel Stanislaw Lem, de főleg a szovjet újhullám: Anatolij Dnyeprov, Geor- gi Martinov, Dmitrij Bilenkin, Szever Gan- szovszkij, Vlagyimir Grigorjev, a Strugac- kij fivérek... Művek százai születtek világszerte, amelyeket nem lehetett elhelyezni egyetlen eddig elfogadott irányzat „skatulyájában” sem, amelyek számára sürgősen — igen, sürgősen! — új címkét kellett kitalálni, s ez az új címke lett, immár hivatalosan, a science fiction. Eljutottunk tehát odáig, hogy — képletesen szólva nevet kapott a gyerek. A tudományos fantasztikum hivatalosan is bevonult az irodalomba, s a két bűvös szó megjelent a könyvek címlapján. Hozzátehetjük: nem kis vonzerővel ruházva fel Vass Gyula
