Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - Soóky László: Készülődés vadászatra (filmnovella)

— Nem tehetem, uram, hadbíróság elé állítanak.

— Igen. De nincs egyéb lehetőséged.

— Nincs, uram?

— Nincs.

— Értem, uram, de ...

— Valami baj van?

— Semmi, uram, csak ...

— Csak?

— A platón lőszert szállítok.

— Helyes, majd távolabbról szemlélődünk.

A katona újságpapírt vesz elő az ülés mögül, majd felnyitja a motorház tetejét, kinyitja a benzincsapot. Az őrnagy az úton a város felé hátrál, a nő megbabonázottan áll. A katona nagy nehezen meggyújtja az újságot, s a motorra dobja az égő papírt.

— Gyere ide — kiált a nőnek az őrnagy.

— Nem.

— Azt mondtam, gyere ide!

— Közelről akarom nézni a tűzijátékot.

Az őrnagy elfordul, távolodik, majd megáll, várja a robbanást. Döbbent, néma csend. Az őrnagy visszanéz, az újságpapír foszlányait a havas úton kergeti a szél. A katona a keskeny réten fut az erdő felé. Az őrnagy lekapja a válláról a puskát, hosszasan céloz, majd leengedi a fegyvert. A nő a viharlámpát lóbálva elindul a város felé, mögötte az őrnagy.

— Miért nem lőtt?

— Nem volt biztos a találat.

— Csak ezért?

— Természetesen.

Beérnek a városba. Az utcák sötétek és kihaltak. Az útelágazásnál, az úttal szemben templom, a kereszt ágyúgolyó-találattól rokkantan lóg a villámhárító drótján. Az őrnagy megáll a plébánia kapujánál, zörget, a nő nyugodtan megy tovább.

— Ide bemegyünk.

— Gyónni akar?

— Gyónni. Mindennap meggyónok.

— S ehhez közönségre van szüksége?

— Nem, nem közönségre. Társaságra.

Elemlámpával világítva jön a pap, magas, szikár ember. Kitárja a kaput.

— Későre jár, uram.

— Talán igen, talán nem. Gyónni jöttem, atyám.

— Semmi akadálya, uram, fáradjon beljebb. Szolgálhatok még valamivel?

— Igen. Innék valamit, ami átmelegít.

— Természetesen, uram. S a kisasszony?

— A kisasszony ugyanazt, amit én.

— Előremegyek, uram, kérem, kövessenek.

A papiak falán behavazott borostyán, veréb röppen ki a levelek közül, a templom falának ütődik, az őrnagy egy pillanatra visszahőköl. Végigmennek a hosszú tornácon, belépnek a papiakba, cserépkályha ontja a meleget, végtelenül kellemes, békés a légkör. Az őrnagy leül a hatalmas, papírokkal és könyvekkel tele íróasztal mögé, puskáját a lába között tartja. A nő állva marad, háttal a falnak, a viharlámpát, akár az olvasót tartja a bal kezében. A pap a konyhában motoszkál, onnan szól:

— Teával és borral szolgálhatok, uram.

— Menjünk innen — szól a nő —, magának itt semmi keresnivalója.

Az őrnagy a nőre néz, most találkozik először a tekintetük.

— Nem vagyok kíváncsi a véleményére. Világos?

Belép a pap, tálcán hozza a poharakat és zöld üvegben bort. A tálcát az asztal közepére helyezi, tölt a poharakba.

— Most kíván gyónni, uram, vagy a bor után?

— Most, de nem itt, hanem bent, a templomban.

— Természetesen, uram, mehetünk.