Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - ÉLŐ MÚLT - Kósa László: Egy elfelejtett gömöri néprajzi író: Komoróczy Miklós
nem állják az idő próbáját. Semmi eredetiséget nem találni bennük. Hol Mikszáth, hol Gárdonyi modorában íródtak, de nem sok sikerrel. Nevét — ahogyan írásunk első soraiban jeleztük — néprajzi munkássága miatt érdemes megjegyezni. A rendelkezésre álló életrajzi adatok nem árulják el, mi indította a néprajzzal való foglalkozásra, és hogyan gyűjtötte adatait. Munkái azonban a korabeli magyar szakirodalomban való, ha nem is alapos, de figyelemre méltó jártasságról tanúskodnak. Feltehetően olvasgatta a magyar néprajz központi folyóiratait, az Ethnographiát és a Néprajzi Értesítőt, különben nem tudta volna kereken összefoglalni néprajzi ismereteit. Azt, hogy a Magyar Nyelvőrt, a magyar nyelvtudomány központi lapját rendszeresen forgatta, mindennél jobban bizonyítja, hogy 1902 és 1915 között tíz cikke jelent meg lapjain. A korabeli tudományos felfogás szemszögéből nem különös, hogy Komoróczy a népnyelvet és a népi kultúrát szorosan összetartozóknak fogta föl. Néprajzi tanulmányaiban olvashatók megjegyzések a népnyelvről, nyelvészeti cikkeiben pedig szinte kivétel nélkül néprajzi érdekű adatokat közöl. Ezeknek nagyobb része tájszók közreadása, egy-egy nyelvjárási szó magyarázata vagy értelmezésének teljesebbé tétele, hozzászólás nyelvszokásokhoz, azoknak népszokásbeli összefüggéseihez. Némelyik csak pár sor, egy lapnál többre csak kettő-három terjed ki. A legértékesebb közülük szinte teljesen néprajzi témájú: Népies kalendárium és időjóslás (Magyar Nyelvőr, 1903. 452—456.j. Gazdag gyűjteménye a cím alá vonható gömöri hagyományoknak. A néprajzi tevékenység jelzője néhány kisebb cikke is, amelyek a rozsnyói újságokban szétszórtan jelentek meg. Komoróczy ezeket többnyire beolvasztotta a gömöri néprajzról szóló összefoglalásába. Gömör és Kishont vármegye népe címmel jelent meg az említett vármegyei monográfiában, a 164—204. lapokon. Fölépítését tekintve nagyjából megegyezik a vármegyei kötetsorozat más néprajzi fejezeteivel, de az addig megjelenteknél részletezőbb. Teljesen igazodik a gömöri táj nemzetiségi viszonyaihoz. Párhuzamosan tárgyalja a magyar és a szlovák néprajzi jelenségeket, sőt kitér a megye egyetlen német helységének, Dobsinának lakóira, a „bulénerek”-re is. Az anyag bemutatása — képekkel kísérve — az építkezéssel kezdődik. Nem annyira a szerkezeti, mint a külső jellegzetességekre összpontosítja figyelmét, de nem kerüli ki a kutakat, a melléképületeket, sőt a malmokat sem. Az anyagi kultúra világát a népviseletek részletes ismertetésével folytatja. Ez a terület a különböző vidékek és nemzetiségek másságának, nemzeti jellegének kiemelésére igen alkalmas. Komoróczy él is a lehetőséggel, de nem kerülik el a figyelmét az öltözködés és a társadalmi rétegződés összefüggései sem. Más a tehetősebbek és más a szegényebbek viselete, mást viselnek ünnepkor és mást munkában. Szól a vasmunkások és bányászok néhány ruhadarabjáról is. Az öltözködéshez hasonlóan a népszokások is a táji és nemzetiségi különbségeket tükrözik. Komoróczy ezeknek szenteli a legnagyobb terjedelmet. Bőven foglalkozik a magyar és szlovák szokások különbségeivel, és még inkább azonosságaival. Különösen gazdag a lakodalmi szokások bemutatása. A magyar lakodalmat számos vőfélyvers eleveníti meg. Érinti továbbá az életkor más szokásait, a keresztelőt és a temetkezést, majd áttér néhány ünnepi szokásra, a karácsonyi betlehemezésre és az újévi köszöntésre. Leírásából kitetszik, hogy a szlovák jeles napok szokásvilága jóval gazdagabb a gömöri magyarokénál. Különösen a felső Garam-völgy szlovákságával foglalkozik. Ez a vidék — a későbbi kutatások szerint is — az egyik legarchaikusabb szlovák néprajzi táj. A népi viselkedésformák, a néphit, a játékok bemutatása már jóval vázlatosabb a szokásokénál. De külön föl kell hívni a figyelmet arra, hogy Komoróczy nemcsak a paraszti élettel foglalkozott, hanem a rozsnyói céhekkel is. Neki köszönhető a céhvigalmak néhány érdekes mozzanatának leírása, megörökítése. A népköltészeti rész inkább mutatványszövegeket tartalmaz, mint kerek leírást. Mon- dókák, néhány lírai dal (szlovák és magyar), utalások mesékre és szlovák Júnosík- mondákra, sajógömöri bakterkiáltás, táncszók, közmondások teszik változatossá írását. Terjedelmes a népnyelvi rész is. Meg kell azonban mondani, hogy sajátos lejegyzési rendszere, valamint különleges szavak halmozása miatt ez a fejezet jóval kevésbé használható kutatási forrásul, mint néprajzi leírásai. Külön figyelmet szentel a szlovák és
