Irodalmi Szemle, 1986

1986/8 - FIGYELŐ - Liszka József: „Tudósok becsülete . . .”

■zetőben, és valóban, szinte mindent megtett, hogy a csaknem háromezer prover- hium (állandósult szókapcsolat: szólás, közmondás, hasonlat) jól használható, áttekinthető gyűjteménnyé váljék. A fentebb már jelzett módszerrel egyébként több mint tizenegyezer állandó szókapcsolatot sikerült a gyűjtőknek rögzíteniük, s a kiadvány ebből az anyagból nyújt válogatást. A Bevezetőben a szerző a gyűjtés körülményeiről, módszeréről számol be, majd ismerteti a közlés szempontjait, jellemzi a proverbiumokat, elemzi kialakulásukat, változásaikat, és használati szokásaikat is nyomon követi. E bevezető tájékoztatása után található az Adattár, amely összesen 2982 szólásfélét tartalmaz. A közlésre kerülő anyagot az egyes szólások vezérszavai (általában a kulcsfontosságú névszók) alapján alfabetikus sorrendben közli az összeállító. A vezérszavak megállapítása persze meglehetősen szubjektív dolog , hiszen sok esetben több ilyen is kínálkozik. „A tisztaság fél egészség” mondást például a tisztaság címszó alatt találjuk meg, holott, ha valamivel kevesebb joggal is, az egészségnél is helyet kaphatna. Az efféle vitás kérdések áthidalását is szolgálja a kötethez csatolt Fogalom-, tárgy- és élőlénymutató, ahol természetesen már az egészség címszónál is utalás történik az imént példának felhozott szólásmondásra. Nyilván rengeteg tanulság levonását teszi lehetővé a Gyakoriságmutató, amelyben táblázatszerűen a proverbiumok helységenkénti gyakoriságát szemlélteti a szerző. Hasonló statisztikai következtetések levonására alkalmas az adatközlők és az általuk ismert proverbiumok számának mutatója, valamint a szino- nimamutatő. A felsolotakon kívül még táj- szójegyzék, irodalomjegyzék, az előgyűjtők névsora, valamint szerb-horvát és német nyelvű tartalmi kivonat egészíti ki a kötetet.

Igaz ugyan, hogy a szólások és közmondások magyarországi lejegyzése elég nagy múltra tekinthet már vissza, a munka azonban korántsem tekinthető lezártnak. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy 0. Nagy Gábor közismert gyűjteménye, a Magyar szólások és közmondások nagyjából húszezer adatot tartalmaz az egész nyelvterületről, s ezek közt a most ismertetett kötet alig háromezer provenbiumából 1429 nem található meg. A szerző ezt azzal magyarázza, hogy ezek „valószínűleg nem vagy egyáltalán nem ismertek a nyelvterület többi részén”. Ez persze elképzelhető, bár az sem kizárt, hogy a kutatás egyenetlensége, hiányosságai folytán nincsenek jelen O. Nagy Gábor kötetében. Ezáltal tehát Lábadi Károly munkája nagyszerűen illeszkedik azon szerteágazó kutatások közé, amelyekre már a bevezetőben utaltam, s amelyek megbízható eredményeikkel a magyar, s ezáltal az európai folklór törvény- szerűségei meghatározásához segíthetnek hozzá. A néprajztudomány, főleg nemzetiségi körülmények között, más jelentőséggel is bír: a hagyományok feltárásával és továbbadásával egy, mára már megszakadt, de valamikor természetes folyamatot pótolva, a hovatartozástudatot Is erősíti. „Szeretném visszaadni, amit a falvak népétől gyűjtöttem, hogy szólásaink, példabeszédeink minél több alkalommal díszítsék mindennapi beszédünket” — vallja a szerző a kötet bevezetőjében. Ezért választottam ismertetésem címéül is a könyv egyik közmondásrészletét, hiszen az egész így hangzik: „Tudósok becsülete, ifjak ébresztése”, ami annyit jelent, hogy a sokat tudó ember kötelessége ismereteinek továbbadása. Nos, Lábadi Károly ezt a nemes célt tűzte ki célul: az elődök szellemi hagyatékát szorgos gyűjtéssel megmenteni és továbbadni az ifjabb nemzedéknek. És ez az örökséggel való sáfárkodásnak igazán szép, követésre méltó példája ...

Liszka József