Irodalmi Szemle, 1986

1986/8 - KRITIKA - Dusza István: A mindennapok és a történelem dramaturgiája

események krónikása. Az Út 1931. július 20-án megjelent számában A Major-per címmel írt „törvényszéki tudósítást” a cenzúra szinte teljes terjedelmében törölte. Fábry összegyűjtött írásainak harmadik kötetében a 115. oldalon olvasható cikk is bizonyítja,, hogy Fábry csak utólag, a már folyamatban lévő Major-per kapcsán szerzett pontos információkat az eseményekről.

Az 1976-ban íródott Vad áradás című tévéjátékot a szerző többször is átírta. Csupán olvasmányélményeimre hagyatkozva sejtem, hogy a drámakötet Utószavában említett Gyökerek a földben című rádiójátékon kívül létezik egy Szúnyogpuszta címmel írt, színpadra szánt drámaváltozat is. Ez a tévéjáték megéri azt a fáradságot, amelyet az ilyen kötetekben szokatlan forgatókönyvi forma (a figurák cselekvéseinek és a környezetnek a leírása a bal oldalon, a dialógusok a jobb oldalon) olvasása okoz. A tévéjáték alapötlete igencsak aktuális témát vet fel. A Dunán épülő vízlépcső- és erőműrendszer emberek ezreinek az életét változtatta meg. Az öregek és a fiatalok konfliktusának ábrázolásakor azonban Klimits megfeledkezett egy, a sejtek mélyéből felszakadó, kimondatlanul és bevallatlanul is az emberek lelkében élő ellentmondásról. A társadalmi érdekből és az egyéni érdekből fakadó ellentmondás mélyrétegében húzódik meg a történelmi gyökér, amelyet nemcsak az öreg johan néni kell hogy őrizzen. A gyerekeinek, az unokáinak is szüksége van a gyökerekre. Éppen ennek, a csak megsejtetett lehetőségnek a kibontása tette volna érdekesebbé a napi aktualitások szintjén mozgó történetet. A vízierőmű környéki falvak drámája jó lehetőséget kínált, hogy az író általánosabb, az ellentmondások felszíne alatt mozgó történelmi folyamat ábrázolására is vállalkozzék. Az ábrázolás dialektikája nem szorítkozhat csupán a múlt és a jelen ellentmondásainak a felismerésére, a jelennek a jövőt érintő, azt formáló ellentmodásaira is figyelnie kell, mert különben minden gondolati tartalmat elsekélyesít. A múlt, jelen, jövő folyamatból nem lehet kiragadni a jelent (erőmű), hogy azt szembeállítva a múlttal (árvizek, szülőföld), egyetlen ellentmondásra figyeljünk. A dialektika és a dráma törvényei szerint ellentmondások egész sora viszi előre a történelmi fejlődést, illetve a jellemek összeütközésében konkretizálódó cselekményt. Ebben a tévéjáték-szövegkönyvben viszont minden a mindennapok felszínén játszódik.

Bizonyos témabeli hasonlóságok fedezhetők fel a Drága jó nagyapánk című rádiójáték és a Vad áradás tévéjáték között. A dolog azonban ennél sokkal összetettebb, éppen ezért árnyaltabb megközelítést kíván. E darab megírásának idején, 1977-ben, szinte a levegőben volt a téma: a munkásmozgalomban, az antifasiszta harcban érdemeket szerzett idősek, illetve a szocialista társadalom építésénak ellentmondásai közepette felmerülő erkölcsi negatívumok szorításában élő fiatalabb korosztályok konfliktusa. A felesége halála után a városban élő fiához költöző nagyapa nem hajlandó egykori harcostársaitól protekciót kérni, hogy a fia előbb kapjon lakást. A szerző ebben a rádiójátékban is egy-egy erkölcsi tételt próbál a drámai konfliktusokkal kiemelni. Itt is megjelenik az a motívum, amely az előbb elemzett alkotásban: az unokák próbálják megérteni a nagyszülőket és fordítva. Mintha a lányok és fiúk — a középnemzedék tagjai

— csak negatív viszonyulásukkal volnának jelen ezekben a drámákban. Éppen ezért nem csupán egyetlen mondat erejéig kellene utalni arra, hogy valamit az idősebb nemzedék is elrontott, ha mást nem, a gyerekek nevelését. Sajnos, az már egy újabb sor társadalmi ellentmondást és drámai konfliktust eredményez, hogy az unokák hogyan találják meg az utat mindahhoz, ami a nagyapák előtt egykor célként állt.

A végzetes út című dráma tévéfilm-változatát annak idején láttam. A Služobná cesta (Szolgálati út) címmel készített tévéjáték 1980-ban írt drámaváltozatát kapta kézhez ezúttal az olvasó. A szinte bűnügyi történetnek is beillő dráma színpadi megformálása elég nehezen képzelhető el. Klimits Lajos alkotásainak egyik jellemzője, hogy elsősorban a dialógusokban próbálja összesűríteni mindazt, amit erkölcsi intelemként a nézőnek szán. Általában az a fajta szerkesztésmód uralkodó a drámáiban, amely a cselekményt két vagy több személy közötti konfliktusba sűríti. Nem használja a drámai monológot, az egyén ezekben az opuszokban szinte csak elvétve kerül önmagával szembe. Nem véletlen tehát, hogy Klimits elsősorban a pozitív és a negatív erkölcsi kérdések ütközéseire építi drámáit. Bár ez a történet egy vezető felelősségének a mértékét veti fel, drámaiságban nem tudja meghaladni az effajta történetek izgalmakban bővelkedő fordulatai adta élményt.

Kétarcú komédiáját a Matesz Thália Színpada Névtelen komédia címmel mutatta be. Nos, mind a birtokomban lévő szövegkönyv, mind a színházi előadás élménye bizonyítja,