Irodalmi Szemle, 1986

1986/8 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: A Tichy testvérek

életbe: alapító tagja lett az Ifjú Művészek Egyesületének, s tagja a KÉVE-nek és a Magyar Grafikusok Egyesületének. Számos kollektív kiállításon vett részt, és 1916-ban a Szent György Céh rendezésében közös gyűjteményes kiállítása volt bátyjával. Ebben az időben teljesen a szecesszió igézetében alkotott, és a közös kiállítás kritikai visszhangjában az ő művei nyerték el a nagyobb elismerést. Erről a sikeres kezdő korszakáról egyik mai értékelője így ír: „Finoman stilizált, dekoratív, technikailag is bravúros színes akvatintái (Aranyeső, Virágok vázában, Rózsák, Almafaág) Szinyei Merse Pál tetszését is megnyerték. Itáliai ösztöndíjban részesült, műveit megvásárolta a Szépművészeti Múzeum, Olgyay Viktor tanársegédnek akarta. Az Ifjú Művészek Egyesületének tárlatain akvarelljeivel, tollrajzaival aratott sikereket. Érdeklődése mindinkább a sokszorosított grafika lehetőségei felé fordult. A tízes évekből származó hidegtű karcai, mezzotintái, rézkarcai már elárulják tehetségét, jártasságát ezekben a műfajokban.” (F. Mihály Bevezetője az 1979-es emlékkiállítás Katalógusában.)

A húszas—harmincas években Tichy Kálmán az élvonalbeli csehszlovákiai magyar képzőművészek közé tartozott. Tagja volt a Masaryk Akadémia művészeti osztályának, a pozsonyi magyar—német Képzőművészeti Egyesületnek — Kunstverein-nek és a szlovákiai művészeket összefogni igyekvő Jednota Výtvarných Umelcov Slovenskának. Gyűjteményes kiállítása volt Prágában, Rimaszombatban, és számos hazai kollektív kiállítás mellett Budapesten és Lipcsében is közönség elé kerültek a művei. Idézett önéletrajzi levelében megemlíti, hogy az egyik prágai kiállításon Mičura miniszter vásárolt tőle olajfestményt, Pozsonyban Pedig a Városi Múzeum vette meg a Kakaslábú vár ostroma c. képét. Ebben a második korszakában már kikerült a szecesszió vonzásából és lényegében realista művész lett, de az ismert szecessziós vonások: a vonal hangsúlyozott szerepe és a nagyfokú dekorativitás akkor is gyakran megmutatkoznak az alkotásaiban. „Olajfestményeinek stílusa megkötődik a szecesszióhoz — írja a már idézett F. Mihály Ida. — Erős rálátásban festett Vásári jelenet ét dekoratív kontrasztokba foglalta. Kofa és Pletykázók c. képein is hangsúlyos a körvonal. A Vihar előtt c. festményét szélesen kiterülő komor színek kontrasztos foltritmusa teszi dekoratívvá. Későbbi tájképein tátrai és gömöri tájak évszakokhoz és napszakokhoz kötött atmoszferikus szépségeit örökítette meg.” Szíj Rezső Új Szóban megjelent tanulmánya a linómetszetekről és rézkarcokról szólva egyrészt a szecessziós szimbolizmus továbbélését említi meg (Az elrabolt Adria, Száműzött király), másrészt a szociális motívumok jelentkezésére mutat rá (Vagyondézsma, Véres Profit). Ugyancsak ő emeli ki azt az erős vonzódást, melyet a művész történeti és művelődéstörténeti emlékekben gazdag tájaink, városaink iránt érzett (Bártfai loggia, Zborói vár stb.).

Képzőművészeti tevékenységének jelentős részét alkotja könyvművészeti, illusztrá- tori és tipográfiai munkája. Szoros kapcsolatban volt a Kazinczy Társaság kezdeményezéséből létrejött kisebbségi könyvkiadói vállalkozásokkal; ő készítette a Kazinczy Kiadóvállalat (másik nevén: Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet) ismert emblémáját és kiadványai nagy részének könyvfedelét, s néhány évig A Mi Lapunk címlapját is az ő rajza díszítette. Könyvművészeti és tipográfiai cikkeket (a könyv belső szépségéről, az iniciáléról stb.) főként a Slovenská grafikában írt, s ott egy saját tervezésű betűsorozatot is közölt. Könyvművészeti és illusztrátori munkájának egyik legszebb dokumentuma A négy évszak című szépirodalmi műve, melyet még a Kazinczy Kiadóvállalat elődje: a berlini Voggenreiter Verlag magyar részlege adott ki 1927-ben.

Művészi pályájának 1948 és 1968 közti utolsó szakasza szinte teljes mértékben a grafikára és azon belül főként a rézkarcra korlátozódott. Ebben az időszakban a nyugdíjas Tichy Kálmán tagja volt a Képzőművészeti Alapnak, és a Budapestről készített rézkarcsorozatával (Halászbástya, Budapest torony szálló, Gellérthegyi lelátó, Országház, több budai, vízivárosi utcarészlet) szép sikert aratott. Azon az emlékkiállításon, melyet tizenegy évvel halála után, 1979-ben rendeztek a Magyar Nemzeti Galériában, neki 15 festménye és 68 grafikája, Gyula bátyjának 41 festménye és 62 grafikája volt bemutatva. Az azóta eltelt években a művészettörténészek érdeklődése főleg Gyula életművére irányul, de remélhető, hogy az értékelés összegezésekor a fiatalabb testvér munkásságát is érdeméhez képest mérik meg. „Mind Tichy Gyula, mind Tichy Kálmán maradandót alkotott — állapította meg F. Mihály Ida. — Munkásságuk töredékének ismerete is rávezeti a szakembert és az érdeklődőt a közép-európai művészetben érvényesülő hatások felderítésére és a helyi sajátosságok értékelésére."