Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - LÁTÓHATÁR - Borisz Fjodorovics Lapin: Az első lépés I. (sci-fi)
eltökéltsége. Túlságosan gyönge, megviselt, zaklatott volt még, attól tartott, hogy nem bír magával és sírva fakad a gyerekek előtt — s ezzel mindent elront. „Csak higgadtan, teljesen higgadtan — győzködte magát. — Száraz, hivatalos szavakban közöld velük, ahogy a Konzultáns tenné. A tényeket, kizárólag a tényeket!” Az önmeggyőzés azonban eredménytelen volt. Polinát megbénította a felelősségtudat, hiszen az előtte álló beszélgetésben a legkisebb hiba, a legkisebb képmutatás is helyre- hozhatatlannak bizonyulhat. — Meg kell, hogy mondjam nektek — jelentette ki végül nagy nehezen —, Sven eltávozott tőlünk! Alexander némán várta a magyarázatot. Lucienne viszont kitört: — Eltávozott? El, a Hajóról?! Mit jelent az, hogy eltávozott? Hová? Polina kényszeredetten elmosolyodott. Hiszen tudta. Nem az érdekli őket, hogy miért ment el, hanem hogy hová. Hová lehet elmenni a csillagok közt száguldó Hajóról?! — A szabályzat megtiltja, hogy tizennyolc éven aluliaknak beszéljünk erről. Nekem azonban mindent fel kell tárnom előttetek, egyéb megoldást nem látok. A körülmények megváltoztak, s a jelenlegi körülmények között felnőtteknek kell hogy tartsalak benneteket. A Hajó tervezői és útnak indítói körültekintően lehetővé tették az expedíció egyes tagjai számára, hogy távozzanak. Ez elkerülhetetlen volt. Először is, az emberiségnek nem áll jogában bárkit is hőssé erőszakolni, mert a hőstett önkéntes dolog, s a mi utazásunk sajátos hőstett. S mivel a benne való részvételt nem tagadhatjuk meg másként, lehetőségünk van arra, hogy távozzunk. Másodszor, távozni csak olyan ember képes, aki komoly elhajlásokat érez a pszichikumában. A hisztériás, a zsámbes, az embergyűlölő munkaképtelenné teheti az egész legénységet. Joga van tehát arra, hogy tudatosan szabadítsa meg személyétől a Hajót. S végül, a távozás azok számára is lehetséges, akik valamilyen bűnt követtek el. Ez ugyancsak önkéntes távozás... — Távozás ... De hová? — tcrt ki ismét csak Lucienne. — Várj, kislányom, mindennek megvan a maga ideje. A Hajó eddig két távozási esetet ismer. Amikor meghalt John, az első parancsnokunk, eltávozott Sophie, a felesége: nem tudott élni John nélkül. Később, mert bűnt követett el, Rudolf távozott. Hogy mit követett el, hogyan és miért, megtudjátok majd, ha a Hajó történetét tanulmányozzátok. Egyelőre nem ez a fontos. A fontos az, hogy Sophienak is, Rudolfnak is komoly oka volt a távozásra. De hogy Sven miért távozojtt, nem tudom. Nem látom az okát. — Hát nem mondott magának semmit, Polina néni? — Nem, kislányom, semmit sem mondott. A jövőben talán majd megértjük őt, minden esetre megpróbáljuk megérteni. És most menjünk le, megmutatom, hová távozott Sven. Kiléptek a vezetőfülkéből, s maguk mögött hagyva a lakóterületet meg a három raktáremeletet, leereszkedtek a gépházba. A hajótest alig érzékelhető remegése itt sem volt erősebb, mint odafönn, a motorzaj azonban kivehetőbb volt. A félhomályos folyosó ovális acélajtóhoz vezetett. — Mindeddig itt ért véget szamotokra a Hajó — mondta Polina a zárószerkezet kódját tárcsázva. — Most nézzétek meg a gépházat. A reaktor és a segédrendszerek automatikusan működnek, de az embereknek nem tilos a belépés. Az ajtó kitárult, fény gyűlt a helyiségben. Szótlanul végigmentek a keskeny szürke folyosó végeláthatatlan szerpentinjén, s megálltak egy másik, az előbbihez hasonló ajtó előtt. Tovább már nem vezetett út. Polina megnyomott egy fogantyút, s apró ablak jelent meg a masszív ajtótesten. Kék üvege mögött pokoli tűz lobogott. — Hát ez az az ajtó. Titkos kóddal nyitható, a kódot majd húszéves korotokban tudjátok meg a Konzultánstól. E mögött az ajtó mögött semmi sincs. Csak a reaktor. Lucienne elkerekült szemében kéken lobogtak a visszfények. — Szóval oda távozott — súgta Alexander. — Igen, oda. — De hisz ez kegyetlenség! — kiáltotta ujjait tördelve Lucienne. — Minek találták ki ezt a szörnyűséges ajtót?! — Nem volt rá jogom, hogy a távozás titkába beavassalak benneteket, de úgy alakult a dolog, hogy túlságosan korán kell felnőtté válnotok. Igen, kislányom, ez ke
