Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - Ardamica Ferenc: A megfelelő telefonszám (elbeszélés)
Megbabonázva bámultuk a fehér vásznat. — Egész éjszaka kínoznak, nem hagynak aludni. Csípnek, marnak, rágnak. Szörnyű, olyan szörnyű! Valóban az volt. Felrántotta szoknyáját, lehúzta vastag harisnyáját s izgatottan mutogatta a nem létező csípések helyét. — Tegyenek már valamit, az istenért! Nem bírom tovább! — az utolsó szavakat majdnem síkoltotta. — Nyugodjon meg! Azonnal hozzáfogunk! Egy sem éli túl! ... Gyerünk! — ugrott ki a lakásból az udvaron álló pumpához Dezső bácsi. — Hűha! Micsoda helyzet! — szaladt ki a számon. Dezső bácsi a sapkájához kapott. Jozsinkó elkérte a kútkapu kulcsát, és két vödörrel rohant vízért. Otokárt és Ervlneszcut erőszakkal kellett visszatartani, hogy el ne rángassák helyükről a már elrángatott bútorokat. Jozsinkó telehordta a pumpát vízzel, Dezső bácsi meg kitárt karokkal vigyázta. — Nehogy valamit Is beletegyetek! Szükségtelen! — suttogta halkan, parancsolőn. Azután annak rendje és módja szerint elvégeztük a munkát. Tiszta vízzel! Bizony isten beleizzadtunk. Az öregasszony némileg megnyugodott, és megkérdezte: — Nem kell aláírnom? — Nem ... nem ... dehogy kell! — zengtük. Villámgyorsan autóba raktuk a cuccot, és olyan sebesen távoztunk, hogy elfelejtettünk hátranézni. így azt sem tudtuk, integetett-e ... Negyedszer Másnap reggel, amikor még jóformán ki sem heverve az előző nap eseményeit munkába álltunk, megcsörrent a telefonkészülékünk. Dezső bácsi nyúlt a kagylóért, de kis híján elejtette. — Az öregasszony van a vonalban — súgta felénk, tenyerével eltakarva a kagylót. — Most mi lesz? — néztünk össze rémülten. — Bízzátok csak rám! — mondta halkan Dezső bácsi, azután levéve a tenyerét a kagylóról hangosan folytatta: — Igen ... csípnek ... igen ... marnak, értem ... ezekre ... asszonyom, hogyne érteném — mondta fuvolázva, miközben hallgatta a szóáradatot. — Sajnos, az a helyzet, hogy mi már nem tudunk magán segíteni... Nem áll módunkban. A mi szereink a maga esetében hatástalanok. Erről meggyőződhetett! Nem, nem hagyjuk egyedül a bajban! Legyen szíves tartani a vonalat, de le ne tegye! Kérjen a postáskisasszonytól papírt és ceruzát... Mindjárt közlöm a telefonszámot, amit fel kell hívnia... Ha elmondja nekik az előzményeket és azt, amit most nekem, egykettőre megérkezik a segítség ... Egy pillanat... rögtön kikeresem... — Dezső bácsi félretette a kagylót, feltette a pápaszemét, fellapozta a telefonkönyvet, egy kis ideig keresgélt benne, azután felragadta a kagylót és bemondott az öregasszonynak egy telefonszámot... — Nincs mit, asszonyom, nincs mit... Nyugodjon meg, minden rendben lesz! — letette a kagylót, a sapkájához kapott, majd fellélegzett. A síri csendben mindannyian éreztük, hogy Dezső bácsi az egyetlen megfelelő telefonszámot adta meg.
