Irodalmi Szemle, 1986

1986/8 - Rácz Olivér: Labdákkal játszadozó szökőkút (elbeszélés)

Zsebre vágta a megkésett üzenetet, s szó nélkül sarkon fordult.

Maga sem tudta, hogyan és mikor ért le a hosszú úton a kikötőbe. Csak akkor eszmélt, amikor már ott állt a parton, ahol előző nap kifogta a lány kis papírhajóját.

A királyi jacht holdfény-fehéren csillogott a távoli öbölben.

Elővette a zsebéből a portás üzenetét, leült a sziklára, felkattintotta a golyőstollát, s a papírlap tiszta, üres oldalára lassan, gondosan felírta:

„Ez a legelső levelem Hozzád, Kriszti. És talán a legutolsó is ..

Tanácstalanul ölbe ejtette a kezét.

Szeretett volna még írni valamit — valami szépet és kedveset, talán a szálloda szökőkútjának játékos, színes labdáiról, de aztán az ismeretlen csigalépcsőre kellett gondolnia, amelyen a lány lezuhant, mert telefonálni sietett. Neki akart üzenetet hagyni

— bizonyára néhány kedves, bolondos szót, ebben bizonyos volt. Vagy talán az Okern Torghall meghívójára akarta figyelmeztetni. Aztán ez a kusza néhány sor lett belőle.

Ettől úgy érezte, mintha valami keserű gombóc szorongatná a torkát. Ezért a térdére fektette a papírlapot, és mindössze ennyit írt:

„Tudom, hogy ezt nem érdemelted tőlem, Kriszti. Bocsáss meg.”

Aztán gondos, figyelmes munkával apró hajót hajtogatott a papírlapból, kiegyengette, megigazgatta, s egy önfeledt mozdulattal vízre bocsátotta.

A királyi jacht a távolban gúnyosan ringatózott az öböl csöndes vizén.