Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - Rácz Olivér: Labdákkal játszadozó szökőkút (elbeszélés)
magyarul. — Én csak a hajótöréstől akartam megmenteni. A maga hajója. Nem akartam elorozni. És nem is vagyok Tibor — mondta önkéntelenül, minden gonoszkodó szándék nélkül. A lány rábámult. — Maga magyar? — Természetesen. Ungar. És a jelek szerint maga is az. Eine Ungarin. Eine schöne- Ungarin. Tessék — a hajója. Das Schiff ... Tartsunk össze a vikingek félelmetes földjén, árva magyarok. — Muris — mondta a lány, és halkan felkacagott. De aztán a homlokát ráncolva, rosszallóan megjegyezte: — A levelemet azért nem kellett volna elolvasnia... — Nem olvastam el — hazudta a fiatalember szemrebbenés nélkül. — Nem, mi? Akkor honnan tudja a Tibort?! — csapott le rá a lány diadalmasan. — Különben mindegy — legyintett aztán lemondóan, és tétova mozdulattal kivette a fiú kinyújtott kezéből a kis papírhajót. — Tibor... — mondta elmélázva. — A drága, jő Tibor... Azt mondta, azért még jó barátok maradhatunk — magyarázta gúnyolódó kis fintorral. — Meg hogy Norvégiából azért még küldhetnék neki egy képeslapot. Gyűjti a képeslapokat, a drága. Meg a külföldi bélyegeket. Meg az olyan ostoba libákat, mint amilyen én vagyok ... Hát én most ezt a levelet küldöm neki. Egyszer, ha majd őt is jól átejtik, talán még meg is kapja — mondta, és széles mozdulattal a vízbe hajította a kis papírhajót. — Isten veled, Tibor! Borulj fel. Maga mit csinál itt, Norvégiában? — fordult érdeklődve a fiú felé. — Kiküldetés — válaszolta a fiatalember röviden. — És maga? — Vendégszereplés — mondta a lány kurtán. — Balett. Balett-táncosnő vagyok — mondta szerényen, s a fiú ekkor értette meg a lány enyhén kifelé forduló lépteit, ritmikus járását, szépségesen egyenes tartását. — Ö! — mondta tisztelettel. — Igenis — mondta a lány büszkén, de máris hozzáfűzte: — Persze nem szólista. És nem is az Állami Balettban. Vidéki balett. Olyan vidéki, hogy vidékibb már nem is lehetne. És én vagyok balról a harmadik ... A Pás de quatre-ban balról a második. De holnap nem lesz Pás de quatre: hazai balettban lépünk fel. Holnap este. Ha akarja, szerzek magának jegyet. Tartsunk össze a vikingek veszedelmes földjén, árva magyarok ... — utánozta kedves csúfolódással a fiút. — Balról a harmadik cigánylány. Az leszek én. A fiatalember önkéntelenül a lány aranyszőke fürtjeire pillantott. A lány észrevette a pillantását, megrázta a fején a bodor kis csigákat. — Fekete paróka lesz rajtam — magyarázta. — De azért úgy is rám ismer majd, igaz? Balról a harmadik. Majd titokban intek magának. Eljön? — Boldogan. — Maga mióta tölti az időt itt, Oslóban? — kérdezte a lány kíváncsian. — Második hete. És maga? — Második napja — kacagott a lány. — Akkor hát én őslakosnak számítok — kiáltott fel a fiú élénken. — Megengedi, hogy végigkalauzoljam a városon? Megmutatom magának az összes nevezetességet. — Az a hely ott például az Ekeberg — mutatott a város fölé magasló, enyhe lankákra. — Az öbölben horgonyzó hajó pedig a királyi jacht. — 0 ... — fordult a lány megilletődve a jelzett irányba. — Gondolja, hogy a király is eljön az előadásunkra? — kérdezte bizonytalan bizakodással. — Feltétlenül — mondta a fiú mély meggyőződéssel. — Még ma este telefonálok, és külön felhívom magára a figyelmét. Balról a harmadik!... Mit látott eddig Oslóból?' A lány bizonytalanul pislogott. — Nem is tudom... A városházát — intett a válla felett a háta mögé. — De csak akkor szép, ha rásüt a Nap. Meg este, amikor kivilágítják. Árnyékban komor és sötét. Meg a virágpiacot is láttam. És persze kirakatokat. — Az mind semmi — legyintett a fiú magabiztosan. — Majd én megmutatom magának a Stortings-Bygninget, a norvég parlamentet, ahol a stortingeket tartják, és ha az országatyáknak rossz kedvük van, nem szavazzák meg a királyi család bérlistáját. Vagy leszállítják a trónörökös zsebpénzét. — Maga bolond — nevetett a lány. — Vagy engem néz dilisnek. — Ö, nem — tiltakozott a fiú. — Ezek történelmi tények. Igaz, hogy még akkor