Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - FIGYELŐ - Balla Kálmán: Arc vagy álarc? (Budapesti kiállítás Hrapka Tibor Hrabal-portréiból)
ARC VAGY ÁLARC? Budapesti kiállítás Hrapka Tibor Hrabal-portréiból Rendhagyó kiállítás volt. Több okból is az. Egy díákklub előterében, szerény körülmények között rendezték (igaz: az Eötvös Klub helyiségeiben egykor a nyugatosok Centrál kávéház „pezsgett, forrt”). Csekély két hétig volt látható; egy fiatal szlovákiai fotós első külföldi bemutatkozása volt. Egy nagyobb munka részeredményeit terjesztette elő, s ez a munka egyetlen ember kitartó körbejárásából, körbesettenke- déséből, körbeugrálásából áll. Mindez persze még csöppet sem furcsa. Az összkép lesz az, miután a fentiekhez hozzátettük, hogy a fotóapparátussal körbejárt ember Bohumil Hrabal volt, hogy a megnyitó csoportképén a magyar irodalmi és kulturális élet számos kiválósága szerepel, hogy az elevenen is jelen levő, személyében is megidézett nagy cseh író helyben felolvasott miniesszéje Hrabal első „szlovákiai magyar” témájú írása volt, s hogy a kiállítás az első nyilvános aktusa volt az eddigi talán legizgalmasabb közös cseh—magyar irodalmi vállalkozásnak, Szigeti László készülő interjúkötetének, amely valójában egy új Hrabal-könyv lesz. Olyan mű, amelyet az író sohasem tervezett, és nem is írt meg ... Hrapka Tibor három esztendeje alakuló, hat-hét- vagy talán nyolcszáz felvételből összetevődő sorozata — a kiállítás ennek 53 darabját mutatta be, igaz, a „söröző Hrabalt” már másnap ellopták — ugyancsak új Hrabal-kötet lehetne. Természetesen Hrabalról szóló kötet is, de nem elsősorban az. „Hrapka Tibor fotográfiái nem dokumentumok, nem illusztrációk, értékük önmagukban van”, így nyilatkozik a fényképek témája. Valóban, Hrabal nézeteit, gondolatait és stílusát legföljebb a modern kor történelméből, filozófiájából és művészetéből vett keresztmetszetek Illusztrálhatnák — értsünk e mondat alanyán bármit. Saját portréi esetleg végigkísérhetik majd elmélkedéseinek lapjait, s ennyiben egyszeri és helyi funkciót betöltve —- illusztrációk Is és dokumentumok is. A dokumentum, a puszta fényképes dokumentálás viszont nem tartalmazza azt az „önértéket”, amelynek akkumulációjára Hrapka portrésorozata is egyértelműen törekedik: a jellemzést, az események vagy inkább előzmények sűrítését, az életrajzot. Ha életrajznak nem Is, rajzgyűjteménynek, vázlattömbnek bizonnyal nevezhetjük a képsorozatot. A pontos meghatározást talán épp a Centrál kávéház légköre sugallja: „Rajzok egy élet tájairól”. A kiállítás ilyen tájakra vezeti el a nézőt: Libeft munkásnegyedébe, ahol negyed- századot élt le szoba-konyhás lakásban az író, a színház elé, ahol díszletesként dolgozott, Hrabal Prága környéki telkére és — idézőjel nélkül értendő! — vityillójá- ba, sétáira, az U zlatého tygra sörözőbe és végül otthonába, otthoni tárgyai közé. Ez a sokféle táj, pontosabban a környezet, a háttér a szokásos portrékon megfi- gyelhetőnél hangsúlyozottabban van jelen Hrapka felvételein. Ez persze gyengíti az
