Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - FÓRUM - Kerekasztal-beszélgetés (Grendel Lajos könyveiről)

írnak róla, akkor nem a szlovákiai magyar irodalom „rezervátumában” látják és érté­kelik, hanem egy sokkal általánosabb ér­vényű összefüggésrendben. S ez nem kis dolog. Mert hiszen emlegetik Magyarorszá­gon irodalmunk más kiválóságait is, de mindig csak irodalmunk vagy nemzetiségi létünk apropóján, és sohasem egyetemes esztétikai értékeik alapján. Grendel Lajos az első szlovákiai magyar szerző, aki a magyar szellemiség különböző fórumain, a különböző felsorolásokban és rangsorolá­sokban Grendel Lajosként, és nem „szlo­vákiai magyar íróként” szerepel. S mindez valószínűleg azért, mert ő nem informá­cióival, hanem világérzésével, világképével akar hatni. Neki a nemzetiségi létből is „világmodellt” sikerült kalapálnia. Duba Gyula Amit mondasz most Grendelről, az látszó­lag igaz. De mihelyt történelmi viszonyla­tokban nézed irodalmunk egyes állomásait, abban a pillanatban kicsit más a kép. Fáb- ryról azt mondjuk, hogy Fábry nem él az irodalmi köztudatban. Sajnos így igaz. De először is: Fábry nélkül nem tudják meg­írni a magyar szocialista irodalom törté­netét. Ahol szocialista irodalomról írnak, ott Fábryról mindig írni kell — de még nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a hatvanas évek közepén, amikor Fábryt fölfedezték, akkor Fábry az egyetemes ma­gyar irodalomban olyan téma volt, ame­lyik új lehetőségeket adott — nem formai lehetőségeket — egyrészt az irodalmi kommunikációnak, az irodalmak találkozá­sának s a hatásának. A hetvenes évek ele­jén a mi valóságfeltáró irodalmunk is nagy figyelmet keltett az egyetemes magyar iro_ dalmon belül, ugyanúgy cikkeztek róla, mint most Grendelről, csak másféle érték- kategóriákban, másféle esztétikai viszony­latokban. Tóth Károly Kicsit zavar engem az a mód, ahogy meg­kíséreljük Grendelt ide-oda helyezgetni, akár nemzetiségi, akár összmagyar vagy egyetemes viszonylatban — azt hiszem, ez­zel Grendelt valahogy mindig megcsonkít­juk, mert lezártnak tekintjük eddigi mun­kásságát, vagy esetleg csak a regényeit. Pedig az a trilógia, amit Grendel megírt, lényegében mozgás, útkeresés, irodalmi, prózai vagy eszmei keresés a mű megírá­sához. Hogyha azzal a mércével próbáljuk vizsgálni Grendel regényeit, amilyen mér­cét ő saját maga előtt fölállított, azt hi­szem — és talán Grendel is igazat ad ne­kem ebben —, egyelőre Grendelt még nincs nagyon hova helyezni, hacsak a kez­dő írók sorába nem. Grendel Lajos Mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy nem túl gyakran, de előfordul, hogy szerencsés embernek érzem magam. Ez a mai délelőtt ilyen pillanat volt számomra. Nagyon ritkán történik meg ugyanis íróval az, hogy olyan mélyreható és átfogó ér­telmezését kapja meg az írásainak, mint amilyet nekem Tóth Károly adott. Szeren­csésnek érzem magam azért is, mert ilyen jó, izgalmas, inspiráló kerekasztal-beszél- getést — lehet, hogy most a személyes érintettség is motivál —, mint ez, én még az írószövetség magyar szekciójában nem hallottam, pedig nem először vagyok itt. Két problémához szeretnék azért egy- egy mozaikkockát tenni. A beszélgetés egyik mozzanata volt a befejezés körüli vita, illetve ezzel kapcsolatban a kiútta­lanság — nem kiúttalanság, vagy ahogy Tőzsér Árpád hajszálpontosan megfogal­mazta: a tragikus optimizmus gondolata. Számomra is probléma volt ez írás közben, sokat gondolkoztam ezen a befejezéslehe­tőségen. Egy dolgot szerettem volna ezzel kifejezni, érezve továbbra is ennek a be­fejezésnek a problematikusságát, vagy legalábbis kockázatait. Éspedig azt, hogy végül is szinte az egész regény egy mono­lóg, az elbeszélőnek a reflexiója azokra a történésekre, amelyeknek az elszenvedője, reflexiói a létezésre, a közegre, amelyben él stb. Tehát a tudaton belül történik min­den végig az egész regényben. Ezt az ál­láspontot szeretem volna felfüggeszteni az utolsó epizóddal. Szerettem volna megkér­dőjelezni azzal, hogy a gyerek hazatérte új helyzetbe állítja az elbeszélőt. Azt akar­tam sugallni, hogy létezik egy ezen a tu­daton kívüli más tudat is, létezik egy vi­lág, amelyik ezzel a gesztussal ha nem érvényteleníti is, ami a regény­ben elhangzik, de legalábbis új táv­latokba helyezi. Tehát hogy a tudatun­kon túli valóságot nem tudjuk eliminálni, kiküszöbölni, hanem az éppen hogy képes a maga véletlenszerűségével vagy a maga általánosabb törvényszerűségeivel megkér­dőjelezni azoknak a gondolatoknak az ab­szolút érvényét, amelyeket ebben a regény­ben elmondani próbáltam. Tehát, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents