Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - FÓRUM - Kerekasztal-beszélgetés (Grendel Lajos könyveiről)
KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS A Szlovák bók Szövetsége Magyar Szekciójának kritikai szakbizottsága 1986. május 8-án munkagyűlést tartott. A téma Grendel Lajos prózája volt. A vitaindítót Tóth Károly tartotta az Irodalmi Szemle 1986/3. számában közölt tanulmánya alapján. Az alábbiakban kivonatokat közlünk a hozzászólásokból. Duba Gyula Öröm számunkra, hogy a legfiatalabb nemzedékből ennyire színvonalasan gondolkodó, pontosan fogalmazó kritikusunk Jelentkezett. Fogalmi rendszere fejlett esztétikai gondolkodásra épül — ám én még pótlandónak látnám továbbfejleszteni elméletét a művek filozófiája, mondanivalója és valóságtartalma irányába. Hadd legyek én az első hozzászóló a vitában. Azzal kezdeném, hogy Grendel Lajos könyveinek azért örülök, mert egy bizonyos prózaírói törekvésünk szintézisének érzem ezeket a regényeket: nemcsak hogy nem gyökértelenek, hanem konkrét előzményeik vannak. Eszmei előzménynek érzem például Gál Sándornak a hatvanas évek közepén írott néhány novelláját, s ha nem szerénytelenség, megemlíteném mondjuk Morvay szerkesztőt a Szabadesésből. Ezeket életérzésbeli előzményeknek érzem, stíusbelieknek semmiképpen — olyan típusú elődöknek, melyeknél az élet vagy az irodalom már kiprovokálta egy bizonyos valósághelyzetnek az érzésbeli megfogalmazását. Ez az életérzés egy kicsit elidegenedettség, egy kicsit pesszimizmus, egy kicsit helykeresés. Ezeket Grendel az Áttételekben tökéletesen szintézisbe hozta, egyéni és nagyon kvalitásos stíluseszközökkel, s így a könyv egy folytonosságnak a felsőbb szintű terméke lett. Ha az életérzést vizsgáljuk, akkor az Áttételek 99 %-ában a hős életsorsa a pesszimizmus és a kiúttalanság jegyében fogalmazódik meg. Emiatt érzem nem helyénvalónak azt a pozitívan feloldó gesztust, amelyet az utolsó mondat tartalmaz. Tóth Károly ezt a befejezést a struktúrába nem illőnek érezte, én inkább az életérzéssel nem tartom rokoníthatónak. Az utolsó mondat a mű érzelmi, sors- és létlogikájának mond ellent egy kicsit. Sajnálom, hogy ez a lehetőség — mert különben nagyon is helyénvaló lenne — a szövegben előzetesen valahol egyszer vagy kétszer nem tűnt föl legalább. Valahogy életszerűbbnek, árnyaltabbnak és teljesebbnek érezném a szöveget akkor, ha ez a végső hangleütés előzetesen is valahol valami módon jelezve lenne. Zalabai Zsigmond Azért igyekszem ilyen hamar szót kérni, mert már Tóth Károly előadása alatt is Grendel Lajos könyveiről
