Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - ÉLŐ MÚLT - Gágyor József: Falucsúfolók a galántai járásban
tündérrózsává stb.), csak azért, hogy az emberek közelében maradhassanak az idők végeztéig. De akad több olyan változat is, mely a mesebeli Tündér Ilonát történelmünk egyik legvonzóbb alakjával, Mátyás királlyal hozza kapcsolatbal Mennyi ebből a valóság, és mennyi a mese? Khín Antal, az első csallóközi múzeum alapítója és első igazgatója szerint a dunai aranyászok és halászok a hold csalóka fényénél a vízből kiemelkedő „magyar halat” [őrhal, víziborjú, viza stb.; magyar halnak azért nevezték a Csallóközben, mert mielőtt elérték volna a vizák az osztrák határt, a halászok kifogták őket) nézték tündérnek, s mivel a parton akkoriban még igen sokan mosták a föveny kincsét, az aranyat és a „tündért” összekapcsolták, s megszületett — megszülethetett — Tündér Ilona eliő regéje. Szerintem a valóság ennél sokkal szebb! Tudjuk, hogy a csallóközi leányok szép nyári éjszakákon, valamilyen elhagyatott partszakaszon, ahol biztonságban és rejtve érezhették magukat, meztelenül fürödtek. S ha esetleg meglátta őket ilyenkor egy költőibb lelkületű aranyász vagy halász, már meg is születhetett a mese a csallóközi tündérekről, kikhez az „arany-körítés” adva volt. Nem is kellett hozzá túlságosan nagy képzelőerő. Kezdő pedagógus koromban Benyák Lajos bácsi, a szállásadóm, akit örökké Csallóköz múltjáról, meséiről faggattam, 1949 nyarán, egy este titokzatosan közölte velem, hogy valami nagyon szépet mutat, ha vele megyek. Mentem bizony, elmentem volna vele a pokol mélységes fenekére is, de nem oda vezetett, hanem a Dunához. S akkor én is láttam a csallóközi „tündéreket”. Olyan szépek voltak a holdfényben, hogy Tündér Ilona is bevette volna őket a csapatába. Ha már évszázadokkal korábban meg nem születik, hát akkor, 1949-ben meg-í született volna az első rege Tündér Ilonáról és szépséges társnőiről. Elhitték vajon a csallóközi aranyászok, halászok, hogy a tündérek hajából, köntöséből vagy sarujából került az aranypor a parti fövenybe? Hát annyira hitték, amennyire hinni lehet, amennyire hinni kellett az életüket megszépítő, a lelkűket nemesítő mesék igazában, de a valóság szilárd talaja azért sohasem csúszott ki a talpuk alól. Dr. Baranyay József ezt írja A csallóközi aranymosás című könyvecskéjében: „Az aranyásznak emberektől elzárt foglalkozásában képzelete csapongott, fantáziáit, s látva azt a sok-sok aranyszemet a homokban, kereste, kutatta, hogy hogyan került az oda? Mit tudott ő szegény aranyat tartalmazó kőzetről, amelyet az idő vasfoga mindig apróbb és apróbb darabokra porlaszt, s a víz lehozza a folyók partjaira. Ö ehhez nem értett. De hát magyarázatát akarta adni. Kigondolt ott a füzesek unalmasságában egy szép mesét.” Megdöbbentő badarság! A víz mellett és a vízből élő emberek mindenkinél jobban ismerték a vizet, a víz tevékenységét, már jóval a honfoglalás előtt ismerték az aranymosás mesterségét, és itt is találkoztak aranymosókkal. Tehát nagyon jól tudták, hogy a távoli hegyekből hozza ide a nagy víz a nagyrészt alpesi eredetű aranyat. Ha ezzel nincsenek tisztában, soha nem mennek fel aranyászni (csallóköziesen „aranyásznyi”) a Duna felső folyásához és mellékfolyóihoz, ahogyan eljártak aranyat mosni Erdélybe, a Tisza felső folyására, a Garamra, az Ipolyra, Aranyosmarót környékére, még a Drávára és a Murára is. Hiszen ezeken a vidékeken (Erdély kivételével) nyoma sincs Tündér Ilona csodálatos mesevilágának! Ezek a mesék, regék nem az itt élő nép tudatlanságának, hiszékenységének, hanem művészi értéket teremtő képzeletének, a valóságot a mesével csodálatos egységbe ötvöző, alkotó és fenntartó erejének ékes bizonyságai! E mesék ősszülője a nép lelkében felbuzgó tiszta forrás, művészi érzék, igény, a szépség iránti csillapíthatatlan szomjúság volt. Az idő pedig százszor és ezerszer újjászülte, tovább csiszolta ezeket a meséket, regéket, míg kiforrtak magukból minden idegen anyagot, viszont magukba olvasztottak minden befogadható szépséget, új elemekkel, változatokkal bővültek, gazdagodtak. Nem! A csallóközi emberek nem keverték és nem is keverhették össze a mesét a valósággal! Viszont megérezték azt, hogy e kettő csodálatosképpen kiegészíti egymást és kiteljesíti nehéz, küzdelmes életüket. „... királynőnk fátyla a csillagos ég, léptei alatt selyem a rét,
