Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Karol Tomiš: Társadalom és irodalom a CSKP XVII. kongresszusa után

irodalmai a kongresszusi beszámolók által is méltatott sikereket értek el. Oj mozzanataikat és új hangsúlyaikat a kor központi össztársadalmi feladatának kontextusában nyerik el. Találóan fogalmazta ezt meg Miroslav Válek kongresszusi felszólalásában: „Mindenekelőtt nem minőségileg új problémákról van szó, inkább új minőségű problémákról, melyek újszerű megoldásokat, eredeti gondolkodást, alkotó hozzáállást kívánnak.” (Pravda, 1986. IV. 1. 4. 1.) Ezért az az író, aki a kor követelményeinek színvonalán akarja betölteni társadalmi küldetését, el kell hogy sajátítsa a szovjet kommunisták XXVII. és a CSKP XVII. kongresszusának szellemét, s ez át kell hogy hassa gondolkodását és alkotómunkáját. Forradalmi szellem ez a szó igazi értelmében, új, forradalmi feladatok megvalósítását tűzve ki célul a szocialista társadalom fejlődésének új szakaszában. Gustáv Husák a következőket mondta erről: „Gazdaságunk intenzi- fikálás útjára való gyors átállásának szükségessége — valóban forradalmi feladat, amely ma éppoly történelmi jelentőséggel bír, mint a múltban a szocialista iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálása. Olyan feladat ez, amely az ember gondolkodásának és egész lelkivilágának megváltoztatásáért folyó harccal van szoros kapcsolatban.” (Pravda, 1986. III. 25. 5. 1.)

Az SZLKP kongresszusi határozatában ezt olvashatjuk: „A művészetektől a párt elvárja, hogy sajátos módon bekapcsolódjanak a sokoldalú intenzifikálásért folytatott küzdelemmel kapcsolatos stratégiai feladatok megvalósításába. A művészek figyelmét mindenekelőtt az újért, a társadalmunk haladásáért folytatott küzdelem fő képviselőjére, a dolgozó emberre kell irányítani.” (Az SZLKP kongresszusának határozataiból. Pravda, 1986. III. 17. 4. 1. — Kiemelés tőlem — K. T.)

A szépirodalom sajátosságának figyelembevétele már megmásíthatatlanul rögzítve van a kultúrpolitikai konszenzusban. Senki nem várja el a szépirodalomtól az ideológiai nevelőmunka más formáinak helyettesítését. A régebbi tapasztalatok megmutatták, hogy ezeknek a funkcióknak az abszolutizálása csak az irodalom eszmei-művészi hatékonyságát csökkenti. Az irodalom a kor szavára specifikus tulajdonságainak maximális kibontakoztatásával válaszol legjobban. Éppen ez teszi lehetővé számára, hogy a valóságot teljes terjedelmében és mélységében ragadja meg, hogy ábrázolja a kor nagyságát, bonyolultságát és drámaiságát, az ember képét minden társadalmi vonatkozásával, tettével és konfliktusával egyetemben, valamint megmutassa intellektuális, érzelmi és erkölcsi világának sokoldalúságát. A művészi alkotás konkrét-érzelmi, képi jellege a forrása erős emocionális hatásának, s az alkotó valósághoz és az ábrázolthoz való értékelő viszonya az etikai dimenzió többletét is hozzáadja az alkotáshoz. Az ember és a világ filozófiája, mely az SZKP új megfogalmazású Programjában, a társadalom átépítésének ebben a pontosított tervezetében ölt testet, segíti a szerzőt a művészi alkotás filozófiai koncepciójának kialakításában. De csupán kiindulási alapként és ösztönzésként szolgálhat — nem mentesíti az alkotót az önálló megismerő és gondolkodási tevékenység kötelessége alól. A társadalmi aktivitás többi területéhez hasonlóan az irodalom iránt is fokozott eszmei és művészi követelmények érvényesek, mert csak a magas színvonal szavatolja a művészet társadalmi funkciójának hatékony betöltését. Az említett dokumentumok ezért értékelik olyan nagyra a művészi tehetséget és hangsúlyozzák a tehetséges írók iránti megkülönböztető viszony követelményét.

A művészet specifikussága és a művészi tehetségtől való függősége miatt nem lehet betervezni sem a művészetileg értékes művek, sem az igazán tehetséges alkotók számát. Am ki lehet alakítani a fejlődésükhöz és érvényesülésükhöz alkalmas feltételeket. A CSKP XIV. kongresszusa által proklamált kultúrpolitika helyességének és gyakorlati hatékonyságának mutatói azok a pozitív eredmények, melyeket irodalmunk az elmúlt tizenöt évben elért. Ám a követelmények fokozódnak, s ez növekvő terheket ró nemcsak az irodalomra, hanem az irodalomkritikára és a kiadók munkájára is az eredeti irodalom kiadása és értékelése során.

A kongresszusi dokumentumok a jelenből merített témák, motívumok, problémák, jelenségek, folyamatok, konfliktusok kimeríthetetlen sokaságát tartalmazzák. Az írók az életben mindezekkel találkozva állampolgári érettségük, társadalmi felelősségük és személyes bátorságuk szintje szerint foglalkoztak velük műveikben. A kongresszusi dokumentumok többek között azért is nagy jelentőségűek, mert a pozitív és negatív jelenségeket és folyamatokat a szocialista társadalom és az egész világ fejlődési tendenciáinak bonyolult összefüggéseiben és kölcsönösségében tárgyalják. Nem kisebb