Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Kulcsár Ferenc: Látogatók (vers)
Cigarettafüst marja véresre szemünk ... Arcom gyűrött térképére néz, homlokom tépett rongyaira, ráncaim vén folyóira, szemem apadó ereire — évezredeire. Földrengés-mosolyom mosolyra fakasztja, földrengés-mosolyát ő is „kiakasztja“: csúfság is él, szégyen is hál velünk, a bomlott Hölggyel bizony összemelegülünk — történelemülünk itt mi... ... mit mi, hisz ti — hiszti! —, ti szintén a Hölggyel háltok, verítékezve gyereket csináltok a történelem sóvár Asszonyának! De jó lenni katonának ... ... itt ülünk ketten, harmadik emelet, kettőszázkilencven, Smetana liget, a rideg, szürke betonok közt odakint a kiűzött Angyal véres szárnnyal kering — hull a hó, halihó, szánkózni volna jó! —: a jeges éjben a vonatok szabad, boldog sípja, a szomszédban a szomszéd világfájdalmát vonítja, a hold, a virgonc téboly-kobold egeket szépít, csillagokat szédít, a másik szomszéd elmélyülten légvárakat épít, kamionok zuhognak a város légcsövén át, a harmadik szomszéd lázasan keresi a vénát, vénlányt árul, vénlányt anyóka Máriának, de lassan a templomok bezárnak — öreg este lévén; akik a tévén elbóbiskoltak, fölriadva aludni iszkolnak, a holnaptól hajtva, űzve, a jövőbe, mint írógépbe papír, szorosan befűzve, ki tudja, mit írnak egy őrült napon rájuk, milyen becses az irhájuk ... Este van, este van: ki-ki nyugalomba! Mosolya függönyét társam félrevonja: szomorúfűz-ágak, pálmák, cipruslombok — vénséges-vén, világ-eleji gondok — árnyai hullnak a könyvekre, véremben a piros ünnepekre, a kifogyhatatlan könnyekre mélyemben,
