Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - LÁTÓHATÁR - Ján Jonáš: Csend (elbeszélés)
a tükör elé állok, és édesanyámat nézem. Meg őt, mert édesanyám feje a vállán nyugszik. Valamelyik nap elmentünk a Čučkóval aknát keresni, és eltévedtünk az erdőben. A fuvarosok találtak ránk és hoztak haza. čučko rögtön nagyapóhoz szaladt, és csóválta a farkát. Nagyapó meg, csihi-puhi, az ostorral a füle mögé. Három napra láncra kötötte. Engem nagyanyó gyorsan a szoknyája alá bújtatott, aztán bezárt az első szobába, és kivette a kulcsot a zárból. Nagyapó leült az ajtó elé, és fenyegetőzött. Ilyenek a felnőttek! Reggelre mindenről megfeledkezett. Amikor odakinn esős az idő, nagyapó mindént elfelejt. Márpedig ilyenkor ősszel esős idők járnak. A levél lehullt, de Čučkóval nem találtunk aknát. Kell hogy találjunk egyet, mert karácsonyra már bemegyek lakni anyuhoz. Nagyanyó azt mondja, szomorkodni fog utánam. Nagyapó meg azt, hogy menjek, amerre tágasabb. Legalább fellélegzik. De nem kell komolyan venni. Amikor megfeledkezik magáról, kezét a fejemre teszi és szipog. Azelőtt ezt nem csinálta. — Mi baja van, nagyapó? — Mi bajom van? Náthás vagyok! — mormolja nagyapó. — Ugyan apa nélkül nevelkedtél, de a szíved jó. Igaz ember válhat belőled, ha a jó emberekkel tartasz, kíméletesen élsz és becsületesen fogsz dolgozni. Talán még jő is, hogy odamégy... Ahhoz én már öreg vagyok, hogy a mai világ számára felneveljelek... Legszívesebben rákiáltottam volna nagyapóra: — Nagyapó, te nem tudsz semmit! Az én apám pirotechnikus volt. Tudd meg, anyuka elmondta. Nagyapóra mégsem kiálthatok rá. Izzó parázs hullna a nyelvemre. Inkább elmegyek a ferde hegy alá aknát keresni, s akkor nagyapó is meggyőződhet róla, hogy tűzszerész volt az apám. A Čučko majd segít. Igaz-e, Čučko, segítesz?! Eh, micsoda buta kutya vagy. Csak farkcsóválásra telik tőled. Mennyit mászkáltunk együtt az erdőben, mégjem találtunk semmit üres konzervdobozokon kívül. Mižo a nyáron gránátot talált a mezsgyén, pedig ő nem is keresett aknát. Csak a dongókat leste, hogy melyik lyukban fészkelnek... Persze, Čučko, ha rendes kutya volnál, már régen találtunk volna! De te egy macskától is félsz. Ne tüsszögj! Miért nem veszed el Muro kandúrtól a szalonnabőrt? Mert gyáva vagy! Bezzeg egyszer aknára bukkanunk, odahívjuk a fiúkat, és megmutatjuk nekik, hogyan robbantják fel a tűzszerészek. Micsoda hecc lesz! Még a zsindelyek is röpködnek majd a háztetőkről. Már két doboznyi gyufáról letördeltem a fejecskéket. Még egy doboznyit ] etördelek, és elég lesz. Mikolával kanócot cserélek a vízipisztolyért, amit az anyu férjétől kaptam. Persze, csak akkor, ha már megtaláltuk az aknát. Még tizenkettőt alszom, és itt a karácsony. És te, Čučko, magadra maradsz. Én pedig beköltözöm a városba. Hébe-hőba meglátogatlak, s olyan nyakörvet kapsz tőlem, amilyen az erdészék spánieljeinek sincs. Fényes gombokkal. Várj! Ne ugrálj! Megköpdösök neked egy követ, keresd! Öt nap múlva karácsony. Tegnap disznót vágtunk. Mindig úgy örülök a disznóölésnek, a végén mégis inkább eltűnök a pajtában, mert a pusikát nem szabad sajnálni. Ha sajnáljuk, nem tud kimúlni, nem fut ki a vére, s akkor kevés a véres hurka. Én a magam részéről legszívesebben nem is ennék véres hurkát. A disznóölésből legjobban az estét szeretem. Megjönnek a bátyók, és nagyapó elfelejt elzavarni az asztaltól. A háborúról beszélgetnek. Meg arról, hogyan jártak fát vágni az erdőre, vagy aratni — le a síkságra. De legszívesebben azt hallgatom, amikor a háborúról beszélgetnek. A nénik többnyire a boszorkányokat emlegetik. Nagyapó hitetlenül csóválja a fejét, s azt állítja, hogy ma már okosak és ravaszok az emberek. Amikor nagyapó és a bácsik felemlegetik a háborút, reggelig is elhallgatnám őket. Csakhogy a bátyók gyakran koccintgatnak nagyapóval, aminek következtében lekókad a fejük, és hamarosan hazaballagnak. Mitro bácsi tegnap a frontról mesélt, meg arról, hogyan jártak le a fűrésztelep bódéjáig téglalap alakú kenyeret lopni a németektől. Mert szörnyű éhség uralkodott akkoriban. Mitro bácsi, visszaemlékezve a nagy éhségre, azonnal belenyúlt az előtte lévő tálba. Kénytelen voltam megvárni, amíg a falatot leöblítette egy pohárkával. — A német ott sétált a bódé előtt. Topogott a hóban, bizonyára ő is fázott. Mi pedig Sfopkával — Isten nyugosztalja — magunkban káromkodtunk, hogy mikor húzódik már arrébb a fránya németje. Feküdtünk a hóban, gyomrunkban cincogtak az egerek... Amikor a német a tisztás másik végére ért, felemeltem a megjelölt deszkát, és St'opka átcsú
