Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - Varga Erzsébet: A CSKP XVII. kongresszusa előtt
szervezeti alárendelése a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcnak — olyan út, amelyen haladva az alkotó kiszabadulhat a burzsoázia rabságából és szabadon viszonyulhat az ábrázolandó valósághoz. Ezt következetesen végiggondolva arra a következtetésre jutunk, hogy a kommunista pártosság ilyen értelemben azonos a legteljesebb alkotói szabadsággal. Ha most — négy évtizeddel a felszabadulás után, a XVII. pártkongresszus évében — végigtekintünk irodalmunk szocialista korszakának termésén, megállapíthatjuk, hogy eredményeink vitathatatlanok, a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom valós értékekkel gazdagította a szocialista életformát, erejéhez mérten hatékonyan alakította az egészséges igényeket és pozitívan befolyásolta a széles néptömegek esztétikai ízlését. Ugyanakkor azonban azt is konstatálnunk kell, hogy nem éltünk eléggé a szocialista realizmus biztosította szabadsággal és újítási lehetőséggel: irodalmunkban még ma is sok az esztétikai üresjárat, az öncélú kísérletezés, a blöff, a világnézeti zavarosságot tükröző kontármunka. Azt hiszem, a szocialista társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszán — amikor életünk minden területén a hatékonyság és a minőség lettek a kulcsszavak —■ irodalmunk művelőinek mindenekelőtt azt az igazságot kellene tudatosítaniuk, hogy a kommunista pártosság elve nemcsak politikai, etikai, hanem esztétikai kategória is. Kritikánknak, ha csakugyan részese akar lenni az irodalom fejlesztésének s ezáltal a szocialista életforma gazdagításának, elsősorban a pártosság szempontjából kell értékelnie az egyes műveket, vagyis korunk igazságát kell számonkérnie az alkotóktól. írástudóinknak egy pillanatra sem szabad elfelejteniük, hogy nem csupán az irodalom fejlődéséért felelősek, hanem azért is, milyen lesz a jövőben az élet és az ember. Visszatekinteni
