Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - FIGYELŐ - Jakab Tibor: Galántai József: A Habsburg-monarchia alkonya

nem az ellentábor esetleges túlereje előtti időleges meghajlásból következett.” (Kiemelés az eredetiben)

Galántai művének első fejezetében azokat — a történelmi irodalomból már ismert — eseményeket elemzi, amelyek a politikai hatalom birtokosait a birodalom válságának megoldása érdekében az egyezkedés útjára kényszerítették.

A második fejezetben az osztrák és a magyar uralkodó osztályok közt létrejött, és 1867-ben törvényekbe foglalt kompromisszum közjogi és gazdasági intézményeit ismerteti a szerző. A kiegyezési törvények megszületése pillanatától napjainkig folyik a vita a közös ügyek rendszeréről. A dualizmus korában a vélt vagy valós partikuláris gazdasági és politikai érdekek motiválták a két ország közötti kívánatos kapcsolatok eltérő megítélését, később a felbomlásért való bűnbak-keresés és a nacionalizmus, közelmúltunkban pedig torzult ideológiai megfontolások nehezítették a kiegyezési mű objektív történelmi értékelését.

E fejezet legnagyobb értéke, hogy a közös érdekű viszonyok négy csoportjának jól áttekinthető ismertetése során nemcsak a jogi szabályozást elemzi, hanem e keretek kitöltését, az osztrák—magyar viszony jellegét is. Galántai megállapítja, hogy a jogi megfogalmazásból a két ország közti egyenjogúság és a paritásos viszony derül ki. Abban a kortársi (és a történetírásban napjainkig húzódó] vitában, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia egy állam, melynek két része van, vagy pedig két állam szorosan összekapcsolva, ez utóbbi mellett foglal állást, azzal a megszorítással, hogy ez a korszakban szokatlan államalakulat határeset. Galántai szerint ha a két ország tényleges viszonyát akarjuk meghatározni, három fő kérdésre kell választ adnunk:

— Megfelelt-e a közös külpolitika az osztrák és a magyar érdekeknek?

— összhangban volt-e a hadügy, mint a külpolitikát alátámasztó eszköz a közös célokkal?

— Előnyösen vagy hátrányosan szolgálta Ausztria és Magyarország gazdasági, társadalmi, kulturális stb. fejlődését a közösség?

Mindhárom kérdésre igennel válaszol. Az első két „igent” meggyőzően támasztják alá elemzései, a harmadik kissé problémásabb, annál is inkább, mert a korszakban egyenlőtlen volt a fejlődés. A szerző hivatkozik az elmúlt két évtized gazdaság- történeti kutatásaira, melyekből az derül ki, hogy a gazdasági elmaradottság csekély mértékű csökkenése az egész régió mélyebb fejlődési problémáival áll összefüggésben, és nem lehet az osztrák—magyar politikai és gazdasági összekapcsolt- ság számlájára írni. Ügy gondolom, jelentősen közelebb kerülhetnénk az igazsághoz, ha a történészek elvégeznék az egyes gazdasági kiegyezések iratanyagának feltárását — akár nemzetközi összefogással.

A kiegyezés létrejötte a Habsburg-mo- narchia legakutabbá vált konfliktusainak sajátos megoldása volt, de közel sem oldott meg minden súlyos gondot. A birodalom egyik legfeszítőbb problémája a nemzetiségek együttélése volt. A soknemzetiségű állam keretei közt élő nemzetek közül a német és a magyar — mely uralkodó osztályainak vezető szerepét biztosította a kiegyezés — csak negatív többséget alkottak. A helyzetet bonyolította, hogy a nemzetek közül csupán néhányan (cseh, szlovák, horvát) laktak csaknem egészében a Monarchia határain belül, a többi etnikumból jelentős számban éltek a határokon kívül, illetve önálló állami léttel bírtak. E tény önmagában is felfokozta a külpolitikai eseményekre való érzékenységet.

Galántai a nemzeti kérdésről szóló (harmadik) fejezetben higgadtan, elfogultságoktól mentesen tárgyalja az egyes nemzetiségek fejlődésének objektív körülményeit, a birodalomban elfoglalt helyüket, törekvéseiket. Határozottan elutasítja azt a ma is élő felfogást, mely szerint a Habsburg-monarchia dualista átalakulása akadályozta meg a nemzeti kérdések megoldását. Tényekkel bizonyítja, hogy a nemzetiségi kérdéseket a két ország uralkodó osztályai autonóm módon intézhették. „Ha ezen a téren kielégítő megoldások nem születtek — írja —, az nem te dualista partnerségből következett, hanem a belső struktúrák ellentmondásaiból, abból az érdekrendszerből és az azt kifejező politikából, amelyet a birodalom mindkét országában az ott vezető szerepet játszó nemzetiség, illetve annak vezető rétege képviselt. Az azonban kétségtelen, hogy az osztrák—német hegemónia ausztriai fenntartásában, illetve a magyar hegemónia magyarországi fenntartásában érdekelt erők a dualizmust hegemón céljaik érdekében is igyekeztek hasznosítani.” (Kiemelés az eredetiben) Ismerteti a két ország nemzetiségi összetételét és nemzetiségi politi-