Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - Koncsol László: Ütemező II. (színes magyar verstan)

Az ilyen kitartón és egyenletesen zakatoló ritmusokban mindig van valami primitív, őselemi erő. Ilyen a proceleuzmatikus ütem is, ha konokul és hosszan ismétlődik valahol. Sztravinszkij Tavaszi áldozás (Jelenetek a pogánykori Oroszországból) c. szimfonikus balettzenéjére gondolunk: a mű első részében csakhamar fölhangzik, majd rövid időre önállósul, s a második rész (Az áldozás] kezdetén egy elemi erejű, hosszú üstdob- szólóban mintegy lemeztelenedik ez a barbár ritmus: ti-ti-ti-ti j ti-ti-tl-ti | ti-ti-ti-ti | ti-ti-ti-ti... A dob proceleuzmaikusokat dübörög, a később beleszövődő fúvósok pedig egy éles „második paiónra” (ti-tá-ti-ti) épült motívumot ismételgetnek. A pirrichiusok- kal kapcsolatban (ti-ti) már említettük Hacsaturjan Kardtáncát meg azt, hogy a két versláb között általában nehéz éles határt húznunk. Hangulat szempontjából is nehéz, nemcsak szerkezetileg, hiszen a Sztravinszkij-balett tavaszi ösztönöket megidéző dübörgése és a kardtánc-zene vijjogó ragadozó-irama között nem nehéz fölismernünk a vérrokonságot.

A proceleuzmatikust a hagyomány önálló, az újabb verstan összetett verslábként kezeli, de mindenképp csak mint ritka, helyettesítő ritmuselem jutott szerephez az antik drámaköltészetben. Négymorás spondeuszokat és anapesztusokat helyettesített, rendszerint a minden gátat és mértéket átszakító izgalom vagy fájdalom ritmikai festésére: „És Kad|mos há]za megörül, j s a fekete / Hádés | sirásjsal, jaj|gatás|sal gaz|dagul (...) Öh Zeus j édes ijgéje, mi j jót hozol ] a sok ajrannyal (...) Lökni az j útról, | s maga is az | öreg úr (...) Kileste, j hogy a kocsi j mellé J lépek, j és (...) Ügy jósolt, j hogy az én I fiam öli | meg őt (...) Kívántál | ide a mejzőkről: j ezt csak a (...) Lassan öjreg, mit j bántod őt? j Hiszen a te (...) Nyaka körül | egy kötél | hurka. Ahogy | őt (...) Kikhez | jut el a/ajkamról j a hang? (...) Elérjenek | testvé|ri kezeim, j e bús..” (Szophoklész: Oidipúsz király. Babits Mihály fordítása.)

Önálló szerepekhez azért nem jutott verslábunk, amiért kisöccse, a pirrichius, továbbá közeli rokona, a tribrachisz (ti-ti-ti) és a pentabrachisz (ti-ti-ti-ti-ti) vagy a molosszus (tá-tá-tá) sem: mind túlontúl éles, karakteres lábak, elegyítetlenül éles és egyhangú ritmust kínálnak, némi komikus mellékízzel, így főleg csak karakterdarabok, gyermekversek, paródiák ritmikai vázaként alkalmazhatók.

Nem véletlen hát, hogy leggyakrabban Weöres Sándor gyermekverseiben találkozunk vele, bár nála is egyéb négymorás verslábak, spondeuszok (tá-tá), daktilusok (tá-ti-ti) és magyar, elöl hangsúlyos anapesztusok (ti-ti-tá) társaságában: „Fut, robog a | kicsi kocsi, j rajta ül a | Haragost (...) Ha kiborul | az a kocsi, | leröpül a | Haragosi (...) Fut a havon | a fakutya, j vele fut a | retyerutya (...) Ha kiborul \ a fakutya, | lepotyog a j retyerutya, / din don j diridongó. (Magyar etűdök 4. Az utolsó sor két verslába spondeusz, illetve emelkedő jónikus: ti-ti-tá-tá.) „Bolygó zápor / libben, táncol, / suhog a fü | sűrűjén, | fa ágán (...) kivirul a j ragyogó j szivárvány.” (M. e. 5. A kőt záró láb anapesztus és bacchaeus.) „Csipp, / csepp, / egy csepp, / öt csepp, / meg tíz: / olvad a jégcsap, / csepereg a | víz.” (M. e. 9. Itt a tárgy — a „mese” — és a ritmus párhuzamos kifejlődése érdemel különleges figyelmet: kétmorás szótagok + spondeuszok + daktilus-spondeusz + proceleuzmatikus. A mozgás egyre szaporább.) „Tekereg a j szél, ! kanyarog a J szél, / didereg az j eper-ág: / mit üzen a | tél? / Fuj a szél, | fuj a szél, / de morog a | szél...” (M. e. 36.) „Árok mellett / üszkös a j fadereka, / üszkös a j fadereka, / kikorhadt...” (M. e. 39. j „Megy a kocsi, | fut a kocsi: / patkó-dobogás. / Megy a vonat, ] fut a vonat: / zúgó robogás. / Vájjon hova | fut a kocsi? (...) Vájjon hova j fut a vonat? (...) fut a sinen j a kerék, / forog a fcejrék. / Fekete az j alagút, / a masina j fut.” (M. e. 43.) „Télen-nyáron ( fuvaroz a | Márton, / erdőn-völgyön | vona- toz a | Pál...” (M. e. 44. A nyolc sorból hat azonos ritmusszerkezetű: 2 spondeusz + proceleuzmatikus + teljes vagy fél spondeusz.) „Árnyak | sora ül a | réten. / Nyáj zsong | be a /aZujvégen. / Zúg-dong | sűrű raj a | fákon. / Békák | dala kel az j árkon. / Bim-bam! j torony örejgében / érc-hang j pihen el az ] éjben...” (M. e. 84. Itt a tizenkettőből tizenegy sor ritmusszerkezete azonos: spondeusz + proceleuzmatikus + spondeusz. Érdekesen és indokoltan módosul a nyolcadik sor ritmusa: „Lassan j jön a pásztor | álma”. A proceleuzmatikus helyét egy lassúbb „harmadik paión” — ti-ti-tá-ti — foglalja el.) „Jön a kocsi, | most érkeztünk, / alaposan | eltévedtünk, / derekasan | áztunk-fáztunk, / no de kicsit j elnótáztunk...” (M. e. 56. Itt két-két spondeusz követi verslábunkat.) Végül a Robogó szekereket említenénk Weörestől. A pirrichiussal kapcsolatban ugyan már idéztük ezt a ritmikai remeket, de azt is elmondtuk, hogy olykor