Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Koháry István börtönverseinek keletkezése

Mindezt egy Panaszos ének Magyarországról (Žalostná píseň) című szlovák vers kapcsán fejtjük ki, melynek terjedelmesebb magyar változatát Busa Margit tette közzé a Thököly-kódexből. Hasonló verseket latin és német nyelven is írtak a magyarországi katolikusok, akiknek központja ekkoriban Nagyszombat volt. (Ide helyezték át a török megszállás miatt az esztergomi érsekséget.) Az említett versekből nyilvánvaló, hogy ezek a katolikus szerzők az igaz ügy és az igazi hazafiság képviselőinek tartották magukat, még ha az ország jelentős protestáns lakossága labancoknak csúfolta is őket. Az ilyen, Magyarország romlását sirató énekek névtelen nyomtatványokon és kéziratokban terjedtek — mi néhány magyar és szlovák változatát ismertettük (i.m. 51—59.).

Még határozottabban és világosabban nyilvánulnak meg ezek a gondolatok a kor legjelentősebb kurucellenes költőjének, Koháry Istvánnak a verseiben, s az sincs kizárva, hogy a névtelenül terjesztett, Magyarországot sirató énekek valamelyikének ő a szerzője, mert ezek címükben és tartalmukban is erősen hasonlítanak az általa később Munkácson, 1683-ban szerzett Magyarországnak elveszett szabadságán s török igájában esett sorsán, jaj igen méltó keseregnem című költeményére. A kesergő versek megértéséhez röviden ismertetnünk kell Koháry pályafutását. Gazdag felső-magyarországi családban született, váraik főként a mai Szlovákia területén voltak (Csábrág — Cabrad, Fülek — Fiľakovo). Koháry Csábrágon született 1649-ben, s ugyanott halt meg 1731-ben (ez a hely ma csupán várrom Korpona alatt). Gyermekkorában a jezsuiták nagyszombati latin iskolájában nevelték bele a katolikus hitbuzgalmat és királyhűséget. 1665-ben Bécsbe ment tanulni, Bécs a barokk udvari életnek Prága mellett legfontosabb központja volt. „Innen írt nagyszámú levele arról tanúskodik, hogy nagy urakkal, hercegekkel barátkozott, s becsületet szerzett a császári udvarban is. Már 1665 nyarán befejezte a hároméves stúdium legnehezebb részét, a logikát. A második év anyagából, a fizikából 1666-ban disputáit nagy ünnepélyességgel.” (Varga Imre: A magyar barokk költészet egy változata, ItK 1973. 501.) Lípót király személyesen ismerte, később többször is kitüntette. 1667-ben hazatérve, átvette apja örökségét, a füleki főkapitányságot és a honti főispánságot. Ettől kezdve főként a törökellenes harcoknak szentelte életét. 1681-től királyi tanácsos és ezredes, s visszautasítja Thököly Imre ajánlatát, hogy álljon a kuruc felkelők mellé.

1682-ben Thököly török segítséggel körülzárja Füleket, a Koháry ellen fellázadt őrség feladja a várat, s őt kiszolgáltatja Thökölynek, aki először Regéc várába záratja; birtokait kirabolják. Mivel többször is megpróbál megszökni, Thököly igen súlyos börtön- büntetést mér rá: a munkácsi vár pincéjéban a földön hál, bilincsbe verten, senkivel sem szabad beszélnie, eledele száraz kenyér és a Latorca vize. Súlyos helyzetén versek „koholásával” (kigondolásával) próbál enyhíteni, s buzgó hite menti meg a teljes kétségbeeséstől. Mivel sokáig írószere sem volt, verselt jórészt csak kiszabadulása után jegyezte le, ezekkel majd alább foglalkozunk. 1684-ben Munkácsról Tokajba, Sárospatakra, majd Ungvárra hurcolják, innen szabadítják ki a császáriak a már súlyosan beteg rabot, 1685 novemberében. Ekkor I. Lipót felső-magyarországi tábornokká nevezi ki. 1686-ban huszárjaival részt vesz Buda felszabadításában. (Itt már Thököly felbomlott seregének számos katonája is harcolt a török ellen.)

1687-ben, Eger felszabadításakor súlyosan megsebesül: jobb karját szétroncsolja egy török golyó, s ettől kezdve nem tudja sem a kardot, sem a tollat forgatni. Verseit később többször és több változatban lediktálja. 1703-ban Rákóczi felkelése ellen fordul, s a bécsiek követeként részt vesz a vele folytatott tárgyalásokon. 1720 körül újabb verseket szerez, amelyekben a halál közelségét érezve többször összefoglalja (variálgatja is) élete sorsdöntő eseményeit, főként börtönélményeit. Verseit élete végén öt füzetben adta ki, de hosszú, barokk kompozícióinak nagy része kéziratban maradt. Ezekből csupán rövidebb szemelvényeket tett közzé Thaly Kálmán az Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez (Pest, 1872) című kétkötetes gyűjteményében, újabban pedig Jenei Ferenc a Magyar költők, XVII. század című antológiában (Bp. 1956). Thaly gyűjtésének verseit nagyrészt átveszi Varga Imre A kuruc küzdelmek költészete című antológiába (Bp. 1977), s ugyanő említett tanulmányában részletesebben ismerteti a hosszabb, kéziratban maradt kompozícióit is (ItK, 1973. 501—512.).

Koháry költeményeinek tehát nincsen gyűjteményes kiadása, s az első versek keletkezésének, kiadásának ideje is bizonytalan kissé. Mondanivalójából úgy tűnik, hogy a munkácsi várbörtönben, rabként kezdett verselni; az első csoport címe: Munkács