Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - LÁTÓHATÁR - Kövesdi János: Irányzatok és törekvések és 1945 utáni magyar irodalomban (Interjú Csűrös Miklóssal)

tehetségüket, ez biztató perspektíva a jövőre. A nemzetiségi magyar irodalmak közül főleg az erdélyiben születik sok közösségi érdekű új dráma. Petrovics Emil, Szokolay Sándor, Bozay Attila operáinak sikeréből, Az ember tragédiája Jeles András-féle filmadaptációjából arra következtethetünk, hogy a drámai gondolkodás és atmoszféra, a dráma közösségi élménye iránt más műfajok alkotóiban és publikumában is eleven igény él. Meglehet, hogy a prózai színházi előadásokból gyakran hiányolt magasabb színvonalat, a játék és a rendezés igényességét is érdemes átmenetileg az operában, a filmvásznon, az előadóestek pódiumain keresnünk? A dráma egyébként meg is előzheti, jő esetben versenyre hívhatja a színházat; valószínűnek tartom, hogy például Pilinszky, Mészöly, Nádas színpadi víziója egyszerűen még nem találkozott olyan konge- niális rendezői-színészi elképzeléssel, amely lényegüket fölsugározhatta volna.

— Milyen fejlődési tendenciák dominálnak a jelenkori magyar drámairodalomban?

9 Kétségtelenül jelen vannak még drámairodalmunkban a két háború közötti, részben még régebbi eredetű naturalista hagyományok: életképeket, látványba és jelenetekbe rögzített életepizódokat látunk a színpadon. Ezzel szemben egyfajta lírai, költői, illetve történetfilozőfiai dráma típusa jelenik meg az említett Pilinszky vagy Nádas dramaturgiájában és Weöres Sándor Kétfejű fenevadjában. Ugyancsak életképes irányzat a groteszk vagy abszurdoid színházé, amely a borzalmas és a nevetséges ellentétezésével, meghökkentő effektusokkal, harsány, olykor a blődli szemléletéhez közelítő eszközökkel fejezi ki a világ képtelenségét (pl. Örkény, Páskándi, Görgey Gábor, Hernádi stb. színműveibenJ. Ez a típus gyakran érintkezik a parabolával, amely azonban nem feltétlenül humorisztikus vagy groteszk; kivált a történelmi tematikában (Sütő András, Kocsis István, Göncz Árpád lehet rá példa) komoly formát ölt, korunkhoz szóló tanulságot vagy figyelmeztetést fejez ki, esetenként a régi tragédiák légkörét idézi föl. Ezek és itt nem érintett más tendenciák, tények, művek alapján nem mondanám válságosnak a magyar drámairodalom állapotát, nincs ok dicsekvésre, de azért az utolsó két évtizedben a műfaj, vagy ahogy ma mondják: a műnem kétségtelenül fölzárkózott a líra és az epika közelébe. Ezt klasszikus szerzők (Shakespeare, Büchner és mások) műveinek méltán figyelmet keltő adaptációi, átigazításai is tanúsítják.

— A Magyarországon megjelenő lapokban, folyóiratokban elég gyakran felpanaszolják, hogy mostanában az irodalom nem túlságosan népszerű, s az olvasási kedv is jócskán megcsappant. A hatvanas-hetvenes években talán csakugyan nagyobb volt az irodalom — főképp a jelenkori költészet — iránti éhség, de én a határon túlról úgy látom, mintha a széles olvasóközönségnek nem az érdeklődése hagyott volna alább, hanem csupán más műnemek, műfajok felé fordult, miként az irodalom érdeklődési köre is változást mutat az elmúlt két, két és fél évtizedéhez viszonyítva.

% Az olvasásszociológia adatai valóban azt mutatják, hogy az irodalom népszerűsége az utóbbi évtizedekben jelentősen csökken. Tudtommal ez világjelenség. Hogy az olvasói kedv azért csappant-e meg, mert az emberek szabad idejüket másodlagos jövedelem szerzésére fordítják, vagy a gyors áremelkedések miatt vált nehezebbé könyvet vásárolni, vagy a televízió köti le szabadidőnket, ezt nehéz lenne kapásból eldönteni, valószínűleg ezek a motívumok együttesen hatnak. Ami a más műfajok iránt megnövekedett érdeklődést illeti, lehet igazság az ellenérvben. Az emlékiratok, a memoárok, a naplók és az úgynevezett non-fiction műfajok más változatai iránti keresletet gyakran a divat, a túlbuzgó népszerűsítés is fokozza. Ennek nemcsak hátránya, hanem előnye is van, az utóbbi műfajok fontos ismereteket közvetíthetnek, s például a háborúról, háborús szerepünkről szőlő, gyakran magas színvonalú történelmi publicisztika sok tévhitet, előítéletet segített megingatni. Mégis újra megismételném, hogy egyik műfaj nem helyettesítheti a másikat, a publicisztika vagy a memoár nem pótolja a történelmi regényt; Kemény, Eötvös, Móricz, Kodolányi történelembe belegondoló eszméletét semmiféle dokumentumkiadvány nem pótolhatja. Előzőleg sző volt a film közönséget vonzó erejéről; újabban olyan adatok is ismeretessé váltak, amelyek szerint a mozik látogatottsága is csökkent az olvasási kedv hanyatlásával párhuzamosan.

— Ma szinte világjelenség, hogy az emberek életében mind nagyobb teret kap a köz- gazdasági és a technicista szemlélet, aminek (lehet) megvan a maga anyagi haszna, ám ugyanakkor életünkből fokozatosan kivész az emberi, érzelmi minőség. Mennyiben jelent ez veszélyt? Mit tesz és tehet a magyar irodalom — s más szellemi műhelyek — a technicista szemlélet durva elharapózása ellen?