Irodalmi Szemle, 1986
1986/4 - Duba Gyula: A prózaíró halála (elbeszélés)
A PRÓZAÍRÓ i Az irodalmi szerkesztőségek dolgozói és lektorai a megmondhatói, mennyi használhatatlan prózaszöveg gyűlik össze napról napra asztalainkon. A kéziratkötegek és papírhalmok idő- és energiapocsékolást jelentenek mindenki számára, akinek köze lesz hozzájuk. Néha kézzel, ám rendszerint géppel írt kéziratlapok ezrei, fénytelen, szürke szavak tízezrei és fáradt betűk milliói tanúskodnak a megalapozatlan emberi becsvágyról, a csírájában elsorvadt önkifejezésről, a gondolkodói és nyelvi tehetetlenség változatairól. És nem utolsósorban — vagy éppen mindenekelőtt! — az emberi tévedés természetéről. A szövegeket olvasva óhatatlanul az jut eszünkbe, hogy mennyire hajlamosak egyes szerzőjelöltek — vagy inkább önjelöltek — túlértékelni magukat és lebecsülni az írott szót. Mintha az írás játék lenne, hasznos szabad vállalkozás és könnyű érvényesülési lehetőség! Mintha mindenkinek korlátlan joga lenne, hogy megítélje az életet és megfogalmazza a létet, függetlenül attól, meg- vannak-e benne a feladathoz méltó szellemi erők, az íráshoz szükséges gondolkodói mélység és erkölcsi komolyság. A szóban forgó szövegek gyártóit dilettánsoknak vagy grafománoknak nevezzük. Kéziratukból a gyakorlott szerkesztő azonnal kiérzi a tehetségtelenséget. E szerzők felelőtlensége néha tudatlanságukban és kritikai érzékük hiányában gyökerezik. Máskor viszont eltorzult valóságérzékükben; nem ismerik fel, hogy az alkotómunkához érzékeny stíluskészségre és kifejező nyelvi logikára lenne szükség. Nem tudják, hogy a szavaknak meghatározott erőterük van, melynek kisugárzását az írónak éreznie és birtokolnia kell. A művészi prózának törvényei vannak! E törvényeket a hatvanas évek elején kezdtem kutatni. Nem akartam felelőtlenül viszonyulni az íráshoz, mert a kísérletezés során ösztönösen megéreztem, hogy senkinek nincs joga rögtönözve, átgondolatlanul írni. A szépprózában nincs helye az esetlegességnek, a felületességnek és a tökéletlenségnek. Persze később megértettem, hogy ebből nem az az elhamarkodott vélemény következik, miszerint minden próza remekmű, hanem létjoga csak annak a műnek van, amely megfelel a műfaj törvényeinek. Felismeréseimet nagymértékben befolyásolták egy számomra ismeretlen írónak — nevezzük Z-nek — az írásai. LeggyakrabDuba Gyula HALÁLA
