Irodalmi Szemle, 1986
1986/4 - Dobos László: A földi (elbeszélés)
A FÖLDI Dobos László Csengettek. Először bizonytalanul, ahogy a kisfiúk szoktak, aztán hosszan. Az ügyész lavórban áztatta a lábát, ez is az est képéhez tartozott, ez volt a Nyugalom Csúcsa, a meleg vízben elernyedö idegek és izmok teljes fellazulása. Idegesen csapta maga mögé a törülközőt, majd mozdulatlanul várta a következő pillanat csendjét. Hátha tévedés. Alig félórája jött haza, s élvezte, hogy elkezdődhet az est íratlan programja, a lassú mozdulatok sora. Akadozva kezdte mondani a nap eseményeit, s közben szobáról szobára járva eregette maga mögé ruhadarabjait, csak úgy a földre, a széthízott mondatok elején vagy végén. Utálja a begomboltságot, „skatulya”, mosolyog magán, s nyakkendőjét a szekrény tetejére csapja. Felesége árnyékként szedi utána a füsttől pácolt ruhadarabokat; „akit nem tanított meg az anyja, annak hiába a beszéd”, ez a néma düh első lobbanása. Mégis teszi, zakó, nadrág, fehérnemű, minden a balkon ruhaszárító kötelére kerül. A vetkőzés perceiben idegesség vibrál a lakásban. — Esztelenség ez a füstfelhő, és mégis csináljátok. Pfuj! Esténként ismétlődő szemrehányás. — Későn jöttél. — Eddig tartott a mai nap. — Ha nem jössz időre, rosszra gondolok. Tudják, ezután egyiküknek le kell vonulnia a színpadról. A férfi magabiztos, az asszony hangos szavai mögött bizonytalanság s valami belső, ösztönös félelem. Egy év múltán sem tud megbékélni az ügyészi tisztség magasságával. Az ügyész markából szórja az ismeretlen neveket: telefonok, intézmények, miniszterek, megbeszélések, utazások, repülőjegy, hálókocsi, állandó jövés-menés, minden mozgásban. A valamikori nyugalmas esték megszokott légkörét szétfeszítik a nap hírei. Délután zajos gyűlésen vett részt az ügyész: a demokrácia megnyilvánulásai, ez volt az előadás tárgya. A vitában legtöbben a szabadságról szóló gondolataikat ismételték: a szabadság fogalmát a demokráciával egyenlítik. Egy az egyhez. „Leckét mondunk”, jegyezte fel. Egy valaki fejtegetése tért el az iskolás szólamoktól — valami biológusé. „A demokrácia kiterjedés”, ezt fejtegette, „az élet lehetőségeinek és az egyéni cselekvés határainak a kiterjedése ..