Irodalmi Szemle, 1986
1986/4 - Karol Tomiš: Együttmüködés — barátság — béke
Ladislav Novomeský egyike volt a szlovák nemzeti felkelés vezéralakjainak, a demokrata Janko Jesenský és mások harcos verseikkel pellengérezték ki a fasizmust és szólították harcba a tömegeket. A béke megőrzésének, a háborús veszély elhárításának szükségessége még sürgetőbbé vált az atomfegyverek korában, Hirosima és Nagaszaki esztelen elpusztítása után. Tudatára ébredt ennek az irodalom is. A cseh költészet már a negyvenes évek végén reagál a nukleáris veszedelemre František Hrubín Hirosima című verseskötetével. Az ötvenes évek küszöbén Vítezslav Nezval versciklusa, a Béke dala harcias optimizmusával nagy '’népszerűségre tett szert itthon és külföldön egyaránt. Ma még lenyugszik a nap Atlantisz felett című drámájában Nezval az atomháború és a hatalommal való visszaélés veszélyeire mutat rá, aktualizálva a rejtélyes sziget pusztulásáról szóló mondát. A koreai és vietnami háború szintén a cseh és a szlovák háborúellenes költészet egyik ihletője lett. Az ötvenes évek magyar költészetében ugyancsak több műben visszhangzik az emberiség létét fenyegető háborús kataklizma. Többek közt Nagy László József Attila című versében, Jékely Zoltán Az utolsó szó keresése és Álom-látás című hosszúverseiben. Az atomháború reális veszélyére és az emberiség kollektív halálának lehetőségére azonban leginkább az 1961-es kubai krízis döbbentette rá az írókat. A megrázó élmény Juhász Ferencet, Illyés Gyulát és Déry Tibort arra késztette, hogy terjedelmes költői kompozíciókban feleletet keressenek az emberiség e sorskérdésének eszmei, erkölcsi, érzelmi aspektusaira. Juhász Az éjszaka képeiben és A szent tüzözön regéiben, Illyés Az éden elvesztésé ben és Déry az erre válaszként írt Szembenézni című műben nagy társadalmi felelősségtudattól vezetve nem a nihilizmusra, a szörnyű lehetőség fatalista, passzív elfogadására ösztökélnek, hanem a vele szembeni — széles tömegbázisra alapozott — szervezett küzdelemre mozgósítanak. Felvázolják a másik távlatot, amelyben az emberiség a tudományos-technikai forradalom vívmányait gyümölcsöztetve valóra válthatja minden korok utópistáinak álmát — a béke, a bőség, a barátság világát. A téma tovább visszhangzik a hetvenes és a nyolcvanas évek cseh és szlovák irodalmában. Az 1983-as prágai nemzetközi békekongresszus sok spontán irodalompublicisztikai és irodalmi megnyilvánulást eredményezett mind a folyóiratok hasábjain, mind a tömegkommunikációs eszközökben és a könyvkiadásban: Žít v míru (Békében élnij címen válogatás jelent meg a kortárs cseh háborúellenes költészetből, mely felvonultatta az idős, a közép- és a fiatal nemzedék íróinak számos tagját. Három ifjú cseh költő, akik csak közvetve ismerhetik a háborút, Petr Cincibuch, Jaromlr Pelc és Karéi Sýs Slov válka című közös kötetükben álltak ki a béke mellett. A szlovák költészet is kitüntető figyelmet szentel a háború és béke ügyének — a jelen égető társadalmi problémáinak ábrázolásán keresztül. A művészi feldolgozás stílusbeli és műnembeli gazdagsága a téma univerzális jellegére utal. Az írók tudatosítják a történelem és a mindennapi élet belső összefüggéseit és interakcióját, a megoldásra váró kérdések összetett és globális jellegét, az egyén felelősségét sorsa alakulásáért. A béke ebben az értelmezésben nemcsak mint vágy, hanem mint megoldásra váró feladat szerepel, melynek legbiztosabb előfeltétele az emberi társadalom átalakítása a kor leghaladóbb ideológiája szellemében. Mindezt kiegészíthetjük azzal a felismeréssel, hogy a béke nemcsak a fegyverek hallgatásának az ideje. Az első lövés eldördüléséhez, a békés egymás mellett élés megbontásához több lépcsőfok vezet: a népek és nemzetek jogainak, érdekeinek semmibe vétele, munkájuk gyümölcseinek kisajátítása, az emberek egymás ellen uszítása, a múltban esett sérelmek állandó felidézése és nem utolsósorban a kölcsönös megismerés hiánya. Éles ellentétekkel és súlyos konfliktusokkal terhelt világunkban, mely megosztottsága ellenére oszthatatlan egységet alkot, a jobb kölcsönös megismerés sokban hozzájárulhat az emberek és népek közti válaszfalak eltávolításához, egymásra utaltságuk és sorsközösségük felismeréséhez, közös érdekeik meghatározásához. A kölcsönös megismerés és közeledés bevált eszköze a nemzetek irodalmi és művészi értékeinek cseréje. A szlovák—magyar és a cseh—magyar kulturális és irodalmi kapcsolatok már a múltban is jelentős mértékben hozzájárultak a népeink közti kapcsolatok elmélyítéséhez, az előítéletek leküzdéséhez. A szocialista társadalmi rendszer győzelmével államainkban megváltozott a népeink
