Irodalmi Szemle, 1986
1986/3 - FIGYELŐ - Liszka József: Kapcsolatok vonzásában
néprajai kutatása időszerű kérdéseit elemző nemzetközi konferencia előadásait tartalmazó kötet (Szerk. Ján Botík és Méry Margit. Bratislava, 1981). Ideje lenne felmérni az azóta eltelt időszak eredményeit is! Most azonban nézzük inkább az újabb áttekintések tanulságait. Ujváry Zoltán és Paládi-Kovács Attila rendkívül adatgazdag, problémaérzékeny dolgozatokban veszik számba a szlovákiai magyar tájak néprajzi kutatásának eddigi eredményeit. Szemléjük jó tájékozottságra vall, de ők mégiscsak kívülről nézik a problémát. Elsősorban a bárki által elvégezhető tudományos feladatokat tartják szem előtt, s nem azt, hogy a hazai magyar néprajzi kutatások tudományos igényű megszervezésével, rendszeressé tételével az eddig eléggé egysíkú, szépirodalomközpontú szellemi életünk erősödnék, válnék sokszínűbbé. Ami azt jelenti, hogy ezt a munkát elsősorban belülről kell elvégeznünk! Mert népi kultúránk értékeit nemcsak az adattárak, tudományos értekezések számára kell megmenteni, hanem ismét bele kell fecskendezni kulturális életünk vérkeringésébe. Ennek viszont csak az egyik — igaz, a sokesztendős beidegződés következtében legkézenfekvőbb — módja a „színpadi folklór” művelése. Sokkal időtállóbb és hatékonyabb lenne (persze az előbbi mellett!), ha végre kifejlődnék és megerősödnék egy olyan társadalomtudományi szakértelmiség (tehát a néprajzosok mellett történészek, régészek, szociológusok stb.), amely kutatási eredményeit időnként fel is mutathatná a közönségnek ... Ha a hazai művelődéstörténetnek, a népi kultúra értékeinek meglenne az őket megillető helyük általános műveltségünkben. Nem olyan utópisztikus elvárás ez, hiszen jól képzett szakembereink vannak, csupán a megfelelő szakmai fórum hiányzik, amely a többé-kevésbé meglévő tudományos ismeretterjesztéshez a megfelelő hátteret, garanciát biztosítaná. S itt már át is térhetek Méryné Tóth Margit előadására, aki a Csemadoknak a szlovákiai magyar néprajzi kutatások szervezésében betöltött szerepéről értekezett, melynek során — bizonyos szempontból érthető módon — elsősorban a vélt vagy valós eredményekről beszélt, s nem az előttünk álló, elvégzendő feladatokról. Hadd ragadjam most meg a kérdés másik oldalát, s ne az eredményekről szóljak, hanem — a szerző gondolatmenetét követve — inkább a problémákról. Korántsem az eddig elvégzett szép munkát akarom bagatellizálni, de amíg az csak különféle beszámolókban, jelentésekben mutatkozik meg, nem sok hasznát látom. Itt van mindjárt a nyári néprajzi szemináriumok kérdése. Mi van a több mint tíz alkalommal gyűjtött, feltehetően nagy mennyiségű adattári anyaggal? Az „eddig feltárt több- ezer tárgy” — amely „alapját képezhetné egy központi nemzetiségi néprajzi múzeumnak” — további sorsa szintén kérdéses. A Néprajzi Közlemények (majd Közlések) című kiadvány arra hivatott, hogy az adattári anyagot (amely — az előadó szavaiból kivehetően — több ezer tételt tartalmaz) közzétegye. Miért van akkor, hogy tíz esztendő alatt mindössze három kötet látott napvilágot ebből az igénytelen külsejű, tartalmilag sem túlcizellált kiadványból? Úgy látszik, szó szerint kell venni, hogy a „IV. kötet szerkesztés alatt áll”! Vannak azonban „biztató jelek" is, ahogy Méryné is utal rájuk előadása végén — szemérmesen elhallgatva, hogy mik azok. A biztató jeleket én a vidéki, az: utóbbi években kibontakozó kezdeményezésekben (ilyenekről szól előadásában Barna Gábor és Labancz István), illetve az egyéni kitartó, rendszeres munkában látom. Egyelőre. A nemzetiségi néprajzi kutatásoknak is egyik lényeges elemét kellene hogy jelentsék az interetnikus vizsgálatok. Valljuk be őszintén, ezen a téren tettük eddig a legkevesebbet, pedig kézenfekvő, hagy két kultúra határán élve, nékünk varrnak meg a legjobb feltételeink az összehasonlító vizsgálatokhoz. Ilyen problémákkal foglalkozik az 1984 októberében, MiskoJcau megrendezett nemzetközi konferencia anyagát tartalmazó, az Interetnikus kapcsolatok Eszakkelet-Magyarországon círaű kétkötetes kiadvány. A tudományos tanácskozás érdekessége volt, hogy a fSre- ferátumokat előre megjelentették (Szerk. Kunt Ernő—Szabadfalvi József—Viga Gyula. Miskolc, 1984), így a résztvevők laár előzetesen felkészülhettek a vitás kérdések alapos elemzésére. Az ott elhangzott hozzászólások, észrevételek viszont valamivel később, egy kiegészítő kötetben láttak napvilágot (Szerk. Szabadfalvi József— Viga Gyula. Miskolc, 1985). A kötetekben neves magyarországi és külföldi kutatók az interetnikus néprajzi vizsgálatok különböző aspektusait, lehetőségeit vették számba. Nincs most itt arra hely, hogy az összes dolgozatot, akár csak egy fölsoro
