Irodalmi Szemle, 1986

1986/3 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Kritikust tolláról...

egy kicsit is felelősséget érez a csehszlovákiai magyar irodalomkritika ügye iránt, az ne akarjon teret készíteni a maga számára azzal, hogy provokáló módon, gyártott és eredetieskedő kritériumok és „elméletek” segítségével deformációkat okozzon irodalom- kritikánk fejlődésében és folytonosságában. A nem komplex és nem kellően átgondolt szemlélet és elvi attitűd a kritika értékelésében nem okoz kisebb károkat, mint a felkészületlenül, csak indulatoktól fűtött, másokat mellőző és sértő érvelés, ami már oly sokszor gördített akadályokat az egészséges fejlődés elé. Tudatosítanunk kell, hogy irodalomkritikánk nincs könnyű helyzetben. E helyzet javításához, úgy érezzük, nagyban hozzájárult az Irodalmi Szemle 1985/7. és 8. számában közölt ankét is, mely azontúl, hogy a létező problémákat elméletileg felvetette és megvitatta, bizonyára a gyakorlatban is meghozza majd a várt eredményeket. Legalábbis elvileg, részben, megteremtette ehhez a feltételeket. Azt is tudjuk azonban, hogy az ankétozás nem definitív megoldás, mert a monológok egymásutánja nem ad alkalmat a kívánt rugalmas és egészséges konfrontációra, véleménycserére. Mégis nagyon hasznos volt, mert azoknak a kérdéseknek a továbbgondolására késztet, amelyek elősegítik irodalmunk és kritikánk fejlődését. Az irodalmi élet szervezőin és lapjaink illetékes szerkesztőin, valamint a kritikusokon van a sor, hogy a felvetett és megvitatott kérdésekből levonják a tanulságokat és megtegyék a kellő segítő lépéseket.

Nem törvényszerű, hogy minden korszakban, ill. időszakban mindig a kezdő kritikusok hangja legyen a döntő jelentőségű az irodalmi életben, mint ahogy az sem biztos, hogy a művek kritikai visszhangja éppen a vitáktól és véleménycseréktől függjön. Sokkal inkább az irodalmi alkotások művészi színvonalától... Az irodalom életében is vannak fejlődési szakaszok, amikor is az egyes irányzatok és törekvések tendenciaszerűségükkel léteznek és hatnak. Paradoxnak tűnhet egyesek szemében, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom utóbbi nyolc-tíz évében, amikor ez az irodalom is fejlődésének egy minőségileg magasabb szintet jelentő szakaszába ért, kevésbé volt látványos a kritikai irodalom felfutása. A körülmények elemzésekor már többen rámutattak a publikálási lehetőségek szűkülésére, ill. lapjaink irodalmi rovatainak szubjektív szerkesztői gyakorlatára, amely eléggé „specifikusan” kezelte és kezeli most is az irodalomkritika ügyét...

És mégis: a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas években szép számban jelentek meg fontos kritika- és tanulmánygyűjtemények, melyeket nem lenne szabad elintézni egyetlen kézlegyintéssel, vagy, ha éppen úgy felel meg, átsiklani felettük. Csak a legfontosabbakat említjük: 1976-ban jelent meg a Mű és érték című kritika- és tanulmányválogatás; 1977-ben Turczel Lajos Portrék és fejlődésképek; Mészáros László Nyitott tétel; Tolvaj Bertalan Az irodalom vonzásában; Csanda Sándor Szülőföld és irodalom-, 1978-ban Zalabai Zsigmond Mérlegpróba; Koncsol László Kísérletek és elemzések; 1980-ban Tőzsér Árpád Szavak barlangfában; Csanda Sándor Fábry Zoltán; Fónod Zoltán Vallató idő; 1981-ben Koncsol László Ivek és pályák; Tóth László Vita és vallomás (interjúk); Zalabai Zsigmond Tűnődés a trópusokon; Jaroslava Pašiaková Folyamatos múlt; 1982-ben Turczel Lajos Hiányzó fejezetek; Fónod Zoltán Körvonalak; 1983-ban Duba Gyula Látni a célt; Dobos László Gondok könyve; 1984-ben Alabán Ferenc Folytatás és változás; Szlovenszkói küldetés (Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918— 1938); 1985-ben Csanda Sándor Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai; Lacza Tihamér Ember a szóban. Nem törekedtünk teljességre a felsorolásban, de így is világosan kitűnik, hogy az utóbbi évek sokkal inkább bővelkednek kritikai és elméleti munkákban, mint a korábbiak. Joggal feltételezhető, hogy az elkövetkező időszak még jobban erősíti ezt a tendenciát. Ide sorolhatjuk kísérőként még A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája I. és II. kötetét, mely 1982-ben, ill. 1984-ben jelent meg, és nem feledkezhetünk meg a Műhely egyes számaiban található kritikai munkák, elméleti összefoglalások, tanulmányok stb. soráról sem, melyek szerves részét képezik az időszak kritikai irodalmának. 1980-tól jelennek meg rendszeresen Fábry Zoltán Összegyűjtött írásainak kötetei, az összegező tendenciák fontos megnyilvánulásai. Reméljük, hogy a kissé hosszadalmas előkészületek után hamarosan megjelenik nemzetiségei irodalmunk lexikona is.

Szüksége van-e a kritikának kritikára? — vetődik fel a kérdés. A válasz egyértelmű: szükségei De nagy szüksége van önkritikára is, mert ha azt elhárítja magától, akkor esetenként csak üres kísérője az irodalomnak, hitel és fedezet nélküli megállapításaival pedig csak provokál. Dusza István túlzásai és nyilvánvaló jószándékből fakadó mellé