Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - Duba Gyula: Fábry Zoltán időszerűsége

íróként mutatkozik be, stílusa magabiztos és céltudatosan fegyelmezett. Tartalom és forma egysége jellemzi írásait. Kisebb aktuális jegyzetei meglepnek nyelvi pontosságukkal és gondolati mélységükkel. Korai írásaiban sem érzékeljük a kezdés bizonytalanságát, publicisztikájából vérbeli író szól hozzánk: egy mély érzelemvilágú és korszerűen gondolkodó ember.

Ha megrajzoljuk az induló Fábry szellemi portréját, egy kisebbségi író történetileg hiteles és kívánatos, korszakos érvényű attitűdjét nyerjük általa, amely követendő modell s egyszersmind kordokumentum.

Első közölt írása, A bot című novella az emberségről és az emberszsretetről vall. Nagyrészt kéziratban maradt verseiből egy koraérett gyerekember romantikusan érzelmes és világfájdalmas arca villan fel, szomorúsága indokolt, a háborúban szerzett „gyilkos élmény” és a tüdőbaj áll mögötte, s az ország széthullásának történelmi ténye. A szomorúság nem fiatalos romantikus póz, egyéni és közösségi dráma indokolja. A kezdő író érzékeny fiatalember, a művészet szerelmese és a könyv bolondja. (Ismert front- képén Fábry hadnagy úr könyvvel a kezében áll a lövészárokban bajtársai között.) A kassai (Košice) Esti Újságban közli — 1920—21 fordulóján — Szomorú szemmel című, közérzetet rögzítő és közvetítő cikksorozatát, amelynek hat írásában a hazai magyarság új helyzetéről és a szerző hangulatairól ad lírikus híradást, lemondóan, már-már reménytelenül. De a lemondásnál erősebb benne az alkotó erő, több a szellemi energia, jóval több annál, hogy reményét veszítse és elbizonytalanodjék, dacosan élteti az író kife- jezési kényszere és a „jövő nagyhatalmába”, a művészetbe és irodalomba vetett hite. Látszólagos kettőssége elgondolkoztató: kénytelenek vagyunk csodálattal adózni az előtt a természetes szimbiózis előtt, mely által a történelmi reáliák, a valóság józan szemlélete és tragikus érzékelése együtt él benne az emberi szellemiség erejébe vetett töretlen hittel. A kisebbségi újságírás éppen csak indul, nincs még kisebbségi irodalom, ezért kritikai szemlélődésének tárgya a klasszikus magyar és a világirodalom lesz. Eötvös József A karthausi című regényét elemzi, Jókai Az új földesúrinak Garamvölgyijét aktualizálja, Arany Jánost ajánlja, a festő Albert Servaesről, a költő Ottó zűr Lindéről, a korabeli orosz irodalomról, Tagoréről ír glosszát, cikket, recenziót. Hangulatait tükröző karcolataiban és kritikai jegyzeteiben erős gondolatiság nyilatkozik meg, amely a Bécsi haláltánc-ének: 1921 című tanulmányában, ebben a szellemi kordokumentumnak és irodalomtörténeti helyzetképnek egyaránt pompás dolgozatban — az Összegyűjtött írásai I. kötete közli először —, nagyvonalú, gondolatgazdag művészetfilozófiává nemesedik. Ez ideig keveset beszéltünk erről a vonásáról, a közíró és kritikus képe, az antifasiszta békeharcos történeti alakja mintha elhomályosította volna a lírai szenvedéllyel értekező művészetfilozófust, pedig ez a gondolati erő egész életművének jellemzője maradt.

A Bécsi haláltánc-ének: 1921 az író szellemi és emberi drámájának Impozáns válságterméke, amely a halálérzet jegyében született. Megragadja benne az emberiségnek az irodalomban kifejeződő halálhangulatát. Példák jellemzésével felvázolja a művészet évezredeinek halálérzetét. A nagyvonalú esszé ihletője Arthur Snitzler bécsi szerző Reigen című erotikus darabja, melyet előadtak az osztrák fővárosban, és amely pornográfiaszámba menő jeleneteivel már-már kormányválságot okozott. A darab ellenzői a keresztényszocialisták, védelmezői — az alkotmányos szabadságjogok hangoztatásával

— az ellenzéki szociáldemokraták. Fábry a darab körüli vihart tipikus bécsi jelenségnek és kortünetnek ítéli, aláhúzva, hogy a széthullott birodalom szociáldemokratái az éhező munkások figyelmét pornográfiával terelik el létproblémáikról. A halálhangulatot Babits műve — Novella az emberi húsról és csontról — felidézésével a kor magyar drámájával is összefüggésbe hozza. A válsághelyzetben, maga mögött az első világháború pusztító élményével Közép-Európa a test és a vér őrületében fetreng. A modern osztrák költészet képviselői, Hermann Bahr, Hofmannsthal, Stefan George, Rilke és Max Brod a tipikus bécsi frivolitás és melankólia közegében alulmaradnak Arthur Snitzler bécsi orvos naturális pornográfiájával szemben. Az esszé fókuszában a fiatal Fábry művészetfilozófiai alaptétele áll: a művészet — erkölcs. Fel kell figyelnünk erre az alapigazságra, mert egész életművére érvényes: esztétikája etikai alapokra és közéleti küldetésvállalásra épül. De a kassai Schalk-házban a fiatal, tragikus hangú „próféta”, a huszonéves Fábry Zoltán is az emberi erkölcsről és a háború okozta morális csalódásról beszél előadásában közönségének, hangsúlyozza a művészet eszményteremtő hivatását és szenvedélye-