Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Ardamica Ferenc: Görbe Tükör előtt
— Bocsáss meg, ó, Müezzin Katalin, mecsetek alkalmazottja, hogy napi ötszöri, imafelhívásra buzdító tevékenységedben háborgatni merészellek ... — A Próféta szakállára! Ki vagy, és mit akarsz?! — Pillants le a minaretről, akarom mondani, szállj le a magas lóról, s rögvest megtudod! — Eszemben sincs! Itt olyan, de olyan jól érzem magam. Fönn vagyok a csúcson: A csehszlovákiai magyar irodalomban még senkinek sem sikerült ilyen magasságokig eljutnia. Legjobb barátnőim és kolléganőim sem közelítik eme magasságokat. Dávid Teréz például csak a Manderla szomszédságában lévő épület ötödik emeletéig jutott, Moyzes Ilonának pedig mindössze a Kramáréra sikerült felkapaszkodnia. De ki vagy te, egyre kíváncsibbá teszel? — Kukkants le, ó, Müezzin Katalin! — Azt már nem! — Na, várj csak! Előveszem a kistükrömet, a nap szépen süt, s addig vakítalak, amíg ... — Jaj! Valóban megvakítasz! Elég! Inkább lekukkantok. Bár olyan szédülős vagyok. Aáá, te vagy az, Gatyamica? — Allahra, én! — A Madách Kiadóban már találkoztunk néhányszor a liftben. — Hízelgő, hogy emlékszel rám ... — Nincs abban semmi különös. Téged, valamint azt a liftet igazán nem lehet elfelejteni. De inkább lejövök. Nem fogunk itt fölöslegesen ordibálni, mert tönkremegy a hangom, és mire a szózatra, az azánra kerül a sor, berekedek ... Ah, mennyi lépcső, bezzeg most jól jönne a Madách Kiadó liftje! ... És milyen keskeny lefelé az út, én pedig egyre terebélyesebb vagyok ... Na, végre lenn! ... — Nem győzök eléggé csodálkozni, Katikám, te, akiről köztudomású, hogy a keskenyebb utat propagálod, most sinfelsz rá! — Más a propaganda, és más a valóság! — Aha ... És más az irodalom! — Te mondtad. Én a szélesebbet kedvelem. Az útban is, meg az irodalomban is. Hömpölyögjön! ... jé, de aranyos kis tükör! Nekem adod? — Görbe. — Akkor nem kell! Tartsd meg! — Tudtommal az iszlám csak vakokat alkalmaz müezzin-tisztségre, hogy ne láthassanak be a mecset körüli házak udvarába. Hogy lehet az, hogy te, a látó, mégis ... — Látszik beavatatlanságod, valamint az, hogy nem vagy törökszakértő. Ez az előírás csak a férfiakra vonatkozik. Én vagyok az első nő-müezzin! — Katikám, gratulálok! — Koszi... S mint ilyen, bátran bepillanthatok a tilosba. És a női lélek rejtelmeibe. — Igen jól ismered, ezt már Az idegenben megállapíthattam. — Tulajdonképpen mire vagy kíváncsi? — Hát... elsősorban arra, hogy a törökországi tartózkodásod hivatalos kiküldetés-e, vagy önszántadból vagy itt? — Természetesen önszántamból. — Mondd, és visszajössz? — Természetesen! — Nézd, Katinkám, ne adj ilyen vonalas válaszokat, mert megtörténhetik, hogy az Irodalmi Szemle egyszerűen nem közli ezt az interjút. — Amilyen a kérdés, olyan a felelet! — Jó, akkor most kellemetlen kérdések következnek: Igaz-e, hogy mint vízhordókis- lány befuccsoltál, és a fele vizet nem merted ki, hanem benne hagytad a Kerekes kútban? — Tudvalévő, hogy kerekes kútból húzni a vizet nem a legmodernebb módszer... — Valóban, roppantul romantikus, kis híján olyan, mint a korábban megjelent Hana Zelinová regénytrilógiája, sokan akaratlanul párhuzamot kényszerültek vonni a beteg Celesta és a beteg Zsófia között... — Nahát! Ezt kikérem magamnak! — Katinkám, áruld már el, mi baja volt Zsófiának?
