Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Irodalmi paródiák: Kulcsár Ferenc, Soóky László, Fellinger Károly, Juhász József, Keszeli Ferenc, Barak László irodalmi paródiái
KESZELI FERENC Grendel Lajos: A nagy anyacsavar IAlátétek egy regényhez) Soha korábban nem történt hasonló: a zongorahangoló, bizonyos Sobri Atanáz a megbeszélt napon egyszerűen elmaradt, nem jött, és ezzel kezdetét vette egy szokatlan sorozat, amit utólag a család balszerencséjének lehetne minősíteni, ha mindebbe nem szólt volna bele a történelem. Bár meglehet, az egész korábban kezdődött, s nem is azon a vélt, napfényes, nyári vasárnap délelőttön, amikor nagyanyád a kismise alatt, derékig vetkőzve, fel-alá járkált a porcfűvel benőtt udvaron, és a tőle megszokott nyugalommal az arcát szappanozta, mert beretválkozni készült. Megengedhette volna magának, hogy naponta beüljön Brazovics úr borbélyműhelyébe, mely a korzó sarkán, a városi kádfürdő és a később csődbe ment temetkezési vállalkozó, a Szepeiségből jött Mistrik úr üzlete közé ékelődött. Mistrik úr szótJan cipszer volt, szomorú ember, aki a műhelyében dolgozó két asztalossal sokszor hetekig nem váltott szót — talán csak azért, mert nem volt közölnivalója. Ellentéte volt ő Brazovicsnak, a borbélynak, aki rengeteget fecsegett. Oly sokat, hogy gyakran megtörtént: a forró kulmájzzal elégette a kuncsaftok tincseit. Megdohosodott pomádékat használt, sósborszeszt rakott a Lysoformba, és olyan bajuszfestékkel dolgozott, hogy esős időben hajmeresztő kockázat volt nála bajuszt festetni. Mindenki emlékszik arra a napra, amikor közröhej tárgyává tette a polgármestert, akinek a választási beszéde alatt — lévén náthás —, a takony leáztatta bajszáról a festéket... De mint az lenni szokott, a bukott polgármester után még rosszabb polgármesterek következtek, csak éppen Brazovicsnak nem ártott semmi, üzlete örökké virágzott. Mert Brazovics besúgó volt. Ezért nem járt hozzá beretválkozni a nagyanyád. No meg azért persze, mert színvonalon alulinak tartotta az ostoba és piperkőc Brazovics fecsegéseit, nem kevésbé kuncsaftériájának hazug bólogatását, hamis vigyorgását a Brazovics előadta vicceken. Nagyanyád egyébként is közel negyven esztendeje egyedül be- retválkozott — és naponta. Még Doberdónál sem mulasztotta el soha, és ha kellett, a lövészárok derékig érő iszapjában végezte el az úriasszonyok testkultúrájának eme elemi szertartásait. És ugyanezt cselekedte a nászútján, Velencében is. Nemkülönben a Velence és Turin közötti úton a pullmanvagon toalettjében, amikor Kossuth Lajoshoz mentek a mai Torinóba ... Nagyanyád tehát járkált az udvaron, fel s alá, a sárga és bíborvöröset virágzó oleanderes hordók közti szakaszon, mely szakasz mintegy tizenkét katonás lépés hosszának felelt meg, de nagyanyád, ha jobb kondícióban volt, olykor hat-hét lépéssel megtette ezt a távot. És akkor hirtelen valami hideg, fémes tárgyra lépett a nagyanyád. Mezítelen talpát szinte égette a fém. Ezért is tudta azonnal megállapítani: tyúkszar nem lehet! Már hogy is lehetne, hiszen a háború óta nem tartanak baromfit. A tojást, a pucolt csirkét, a hízott kacsát egy Annus nevű asszony hozza, hetente, rendszeresen, immár sok esztendeje. Annus faluról jön, portékája megbízható. Pontos és tisztességes asszony, bár némelyek tudni vélik korai özvegységének sötét hátterét. Annus állítólag megölte a férjét, méghozzá igen bestiális módon, mert szabad utat akart nyitni a szeretőjének, aki aztán néhány nappal a haláleset után elhagyta Annust, és nem tudni, hová, merre tűnt. Amerikába ment-e, netán ott se hagyta, csak egyszerűen a férj sorsára jutott, akinek Annus állítólag egy a hentesüzletekben használt fenővasat kalapált a fejébe. Mindez természetesen akkor történt, amikor a gyanútlan férfi részegen aludt. Beszélték továbbá, hogy Annus állítólag Vajda Jánosnak, a költőnek is szeretője volt egy rövid ideig. Persze mindez ma már ellenőrizhetetlen.
