Irodalmi Szemle, 1985

1985/10 - Irodalmi paródiák: Kulcsár Ferenc, Soóky László, Fellinger Károly, Juhász József, Keszeli Ferenc, Barak László irodalmi paródiái

SOÓKY LÁSZLÓ

Vajh Ki A Mikulás: Zim (zi-zim)

A kisvárosi pékség vízirózsája Zim szomszédságában hajlongott. Arra sétált Vera is, kicsit odább, elvetemülten. Elmosódtak rajta a paravánok, amit a köznép csak ruhának nevez; Vera levetkőzte őket és a gátlásait. Közöttük állt Renáta, enyhén Kurázsimama- szerepben.

— Mégis őt vetted el — sziszegte Vera, és Zim karjába vetette magát, petyhüdten csüngött rajta, mint a szennyes a laza ruhaszárítón.

— Istenem, Vera — mondta Zim —, micsoda kovász ez, milyen pirospozsgás kenyér sül ki ebből! Gyere, drága, toljuk arrább a kovászos csészét.

Kijózanodtak.

Mindez szükségszerű volt és elkerülhetetlen.

A nappaliban ott állt Zim, Renáta és az aprósütemény. Nem lelték az éjjelit. Teáztak vadul, szemérmesen. Ették az aprósüteményt. Renáta nézte, míg Vera és Zim a rekamién lovacskáznak. Szeme egy kicsit dülledt volt, de szóval sem érintette őket. Leült a fotelba, és kötötte a kompromisszumokat. Amikor Zim kisefája a földre szegezte tekintetét, mindhárman leültek, és ették az aprósüteményt.

— Ö, ez a migrén! — mondta fájdalmas mosollyal Renáta, miközben letette a kötést.

— Máskor is jöjjön el. Nagyvárosi vagyok, és Tónk mégiscsak Tónk .. .

Mindhárman bólintottak, s Vera vitte a szennyest. Néptelen utcákon haladt. Bosszúálló kedvében volt, így kézenfekvő, hogy a sütödébe sietett. Körmönfont ravaszsággal levette a lábáról az öreg Fredet, a sütödében izzott a levegő. Fred asztmásan is csodákat művelt.

— Látod — fordult elérzékenyülten a kemencéhez —, nem szent ezeknek semmi, csupa liszt vagyok alul is, fölül is.

Közben megszületett a tizenöt éves Andrea, s cigarettázva hellyel kínálta Zimet.

— Hátrányos helyzetben vagyok — mondta —, ami azt illeti — tette hozzá kamaszos szeméremmmel.

— Kicsi liliom vagy — mondta pöfékelve Zim —, majd gondolok rád.

— Soha ... soha ... soha ... so ... s ... — mondta Andrea.

Zim arról álmodott, hogy egy egyenlő oldalú háromszögben légipincérkedik, és a Tejút fekete lyukai látogatják őt fülkéje katapultülésén. Rémálom volt. Aggasztó tünet. Katapultált, s zuhantában Renáta magánvilágába kapaszkodott. Egy hatalmas téren találták magukat, és színházi távcsővel nézték egymást. Augusztus dereka volt, a kakukk már elköltözött a hajnali könnyű ködök szárnyán. Míg egymást nézték, a szobrász meg- szoborta szobrát; Jan Janiello-Sianski kő mivoltában is oroszlánnak hatott. Renáta eldöntötte: létrát szerez, s a forgácshalmok dűnéi közt magáévá tette a bognárt. Égbenyúló létrával tért vissza a szoborhoz, vadul csókolóztak.

A másik képslkban Andrea fenyegetőzött: kovászba ölöm magam, ha ma sem... Zim ...

Zim azonban hajthatatlan volt, hiszen tudta: fiatalság, bolondság... Elképzelte, amint a felesége és a szobor kézen fogva mennek az utcán. S egy napfoltos hajnalon az álom valóra vált. Nem esküdött bosszút, ez volt a bosszúja. Vera sem hatotta meg többé: allegorikus felhőkbe kapaszkodott. Az öreg Fred asztmás lihegése pontosan jelezte a múló időt.