Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Tallósi Béla: Tévedés
TÉVEDÉS Tallósi Béla Szilveszter Szilveszter, a Kísérleti Pszichológiai Intézet tudományos munkatársa kilépett külvárosi lakása ajtaján, s bár azonnal látta, hogy a tornyosuló felhők esőt hoznak, nem fordult vissza, hogy magához vegye az ernyőjét — soha világéletében nem volt ernyője. Amikor eleredt az eső, akárha a hóna alatt tartaná ernyőjét, előhúzta onnan, feje fölé tartotta, és kényelmesen ballagott a buszmegálló irányába. Idős férfi állította meg. — Kedves uram — mondta —, elnézést kérek a tolakodásért. Nem szívesen mondom, mert lehet, hogy új divat feltartott kézzel járni, vagy lehet, hogy szórakozottságból maradt így a keze, de kötelességemnek tartom figyelmeztetni, hogy a jobb karja nem a megszokott módon lefelé, hanem éppenhogy felfelé lóg. Szilveszter Szilveszter eltűnődött, aztán közölte a férfivel: nem szórakozottságról, nem Is új divatról van szó. Egyszerűen értelmetlen dolognak tartja, hogy ha egyszer az ember magával hozza az ernyőjét, aktatáskaként cipelje a kezében, miközben esik, csupán mert azok közé tartozik, akik azért hordják magukkal az ernyőjüket, hogy ezáltal kitűnjenek. Az idős férfi nem vitatkozott. Továbbállt. Amíg Szilveszter Szilveszter a zöldre várakozott az átkelőhelyen, úgy látszott, megismétlődik az előbbi eset, mikor egy férfi megszólította: — Bocsásson meg! Nem szólnék, igazán semmi közöm hozzá, talán nekem is hallgatnom kéne, és csatlakoznom azokhoz, akik magán röhögnek, de mindenki kerülhet ilyen helyzetbe. Elfelejtette felhúzni az ernyőjét! Szilveszter Szilveszter bólintott, aztán úgy tett, mint aki felhúzza a feje fölött tartott ernyőt. A férfi kissé ijedten húzódott el tőle. A zsúfolt autóbuszban a mellette álló fiatal hölgyhöz fordult. — Elnézést kérek, kisasszony, amiért az ernyőmről a cipőjébe folyik a víz, de beláthatja, nem udvariatlanságom az oka. És javamra írható, hogy az esővíz valamelyest a desztillált vízhez hasonló, vagyis nem hagy nyomot. A hölgy csodálkozva nézett Szilveszter Szilveszterre, majd megértő mosoly jelent meg az arcán. — Nem tesz semmit! — mondta. — De igen, de igen! — szabadkozott Szilveszter Szilveszter, majd lehajolt, s úgy tett, mint aki az ülés alá helyezi az ernyőjét. A belvárosban mindketten leszálltak. Még mielőtt Szilveszter Szilveszter eltűnt volna a tömegben, a hölgy megállította. — Elcseréltük az ernyőinket. A bajt — mondta a hölgy — az ön makacssága okozta. Ha rám hallgatott volna, nem teszi az ülés alá az ernyőjét. Az ember idővel megszokja a hozzá tartozó tárgyakat, és ragaszkodik hozzájuk. Az én ernyőmön a pöttyök fehérek, az alap meg piros, az ön ernyője viszont piros, és fehér pöttyök vannak rajta. Szilveszter Szilveszter úgy tett, mint akit meggyőztek arról, hogy ernyőjét elcserélte máséval, s nyújtotta a kezét, hogy az ernyőt visszaadja tulajdonosának. Am ekkor felfedezte, hogy a hölgy kezében tartott ernyőről hiányzanak a fehér pöttyök. — Ne aggódjék! — mondta a hölgy, aztán lehajolt, lehúzta cipőjét, és Szilveszter Szilveszter markába szórta belőle a fehér pöttyöket. Szilveszter Szilveszter még szólni akart, de a hölgy szó nélkül továbbment. Időközben elállt az eső.
