Irodalmi Szemle, 1985

1985/10 - Kmeczkó Mihály: Pótvizsga

— Az igaz, hogy a kérdést ön teszi fel nekem, Igen Tisztelt Elnök Or, de higgye el: erre semmi szükség.

Az Elnök infarktusos mozdulattal elhessegetett magától három gyönyörű metaforát, és naturalista pátosszal felüvöltött:

— Hazudik! Takarodjon a szemem elől!

A diák azonban nem tágított egy tapodtat sem. Ügy állt a helyén, mint egy élő tilalomfa.

— A kérdés abban a zárt borítékban van, de mielőtt felbontaná és feltenné nekem, ún már tudom, hogy rosszul van megfogalmazva.

Az Elnök szája lassacskán habzani kezdett.

— Ön bírálni merészeli a szisztémát?!

— Elnézést kérek, de félre tetszett érteni, Tisztelt Elnök Űr! Én nem a szisztémát bírálom, hanem a kérdéseket — mondta tündéri realizmussal az élő tilalomfa.

— A kérdések a szisztémától származnak — kacagott eltorzult arccal az Elnök.

— Akkor is rosszak — szólt a tilalomfa, majd csöndesebb kritikai realizmussal hozzátette: — Magányosak.

— Hogyhogy magányosak?! — biggyedt nyüszítő kérdőjellé az Elnök.

A tilalomfa enyhén felborzolta szálkáit, alig láthatóan megrázta magát, s újra a rekedtes hangú, esendő diák állt a Vizsgáztató Bizottság előtt.

— A jó kérdés magán viseli a kollektivitás jegyét. Akár az anyajegyet.

— Nem értem — mondta kissé bambán az Elnök, mint aki nem hisz a fülének.

A diák levette szemüvegét, és fehér zsebkendőjével tisztára törölte mind a két üveget. A szertartás nem tartott sokáig, de úgy látszott, szüksége van rá, mert egészen nyugodtan és tisztán hallaható hangon ezt mondta:

— A jó kérdés nemcsak a válaszra kíváncsi...

— Hanem? — türelmetlenkedett az Elnök.

A diák ráérősen visszahelyezte orrára a szemüveget, és zavartalanul folytatta:

— A válaszadóra is.

— Akkor hát rajta, húzzon egy kérdést! — kapott az alkalmon az Elnök.

— Nem húzok — jelentette ki természetes könnyedséggel a diák, mintha egész életében ezt a mondatot gyakorolta volna.

— Micsoda?! — feszült meg az Elnök tokája, s a termet egyszerre lila fény töltötte meg.

A diák nagyon türelmesnek látszott. Megvárta, míg a terembe visszatér a régi fény, s csak akkor szólalt meg, teljesen magabiztos hangon.

— Miközben erre a pótvizsgára, immár a kétszázadikra készültem, folyton arról ábrándoztam, hogy milyen jelesre tudnék én levizsgázni, ha mindig olyan kérdéssel tisztelnének meg, amelyre hivatásomnál fogva tudom a választ.

— Biztosíthatom — sziszegte biblikus hangon az Elnök —, ezúttal olyan kérdést kap.

Hirtelen kiegyenesítette a testét, gallérját és a szívét kikeményítette, s elszürkült

arccal ennyit mondott még:

— De ha erre sem tud becsületes választ adni, akkor . ..

A diák — az Örök Diák — ünnepélyesen meghajolt, és némi szünettel két órán át mondta a magáét.

A többit már Önök is tudják, tisztelt Vizsgáztató Bizottság.