Irodalmi Szemle, 1985

1985/10 - Dávid Teréz: Színjáték ... kultúra ...

EGY VONÁS KOSZTOLÁNYI ARCKÉPÉHEZ

A harmincas évek elején Kosztolányi Dezső szerzői estet tartott Ungváron — természetesen nagy sikerrel. Az est után a helybeli szerkesztők egész hada csatlakozott hozzá kíséretül. Ütjük a „korzón” át vezetett — ez volt a város legforgalmasabb utcája. Itt árulta az újságot egy mankón bicegő, kacskalábú, tizenhárom-tizennégy éves rikkancsfiú. Miután túladott az áruján, levette kopott ellenzős sapkáját és kéregetett. A tehetősebb, jól öltözött polgárokat szemelte ki, gyakorlottan választotta ki az idegeneket.

Kiválasztotta kíséretéből az írót is, és elébe tartotta viseltes sapkáját. Foltozott, rongyos öltözékében, nyomorék lábaival a fiú semmiképp sem hatott szívderítőén. Az író sem maradt közömbös, elővette pénztárcáját, és egy ötkoronást dobott a sapkába.

Öt korona sok pénz volt akkoriban. Öt koronába került egy sült libafertály. Három koronába a zónapörkölt. Tizenkilenc korona volt egy pár Baťa-cipô. Kosztolányi kísérete túlzottnak vélte az író bőkezűségét. Figyelmeztették is:

— Most majd egyenesen a korcsmába megy, és az egészet elissza ...

Az író csodálkozva nézett kísérőire:

— Ne mondjátok, hát ez a gyerek iszik?

— De még hogy! Most a korcsmáig meg sem áll!

Az író fejét csóválva nézett a fürgén tovasántikáló gyerek után, majd szemrehányóan fordult a társaság felé:

— Ejnye, ejnye — mondta —, hát miért nem figyelmeztettetek hamarabb, hiszen akkor többet adtam volna neki...