Irodalmi Szemle, 1985

1985/10 - Dénes György: A költő

— Na, mit szólsz hozzá, öreg? — kérdezi a szavak súlyától kótyagosan.

— Szóval azt állítod, hogy minden van.

— Azt. Rájöttem, hogy minden van, ami van, és semmi sincs, ami nincs.

— De ezt én is tudom, mindenki tudja.

— Egy fityfenét tudja! Mit gondolsz, a hal tudja, hogy a víz van? Nem tudja. Az emberek közül is kevesen tudják, hogy a világ van; csak élnek benne, de nem tudják. Érzékelik, de nem sejtik, nem képesek fölfogni az anyagi világ teljességét.

— Hm ... hm ... Ez bizony nagy fölfedezés.

— Óriási! — csap a vállamra lelkesen. — Képzeld el, hogy minden van. Föld, nap, bogár, atom, az orrodon a szemölcs, minden van, öregem.

Barátom szavain töprengve látom, hogy felénk közeledik a fizetöpincér, és előhúzza blokkját.

— Itt a váltás — jegyzem meg némi malíciával. — Pénzed van?

Riadtan bámul rám, aztán benyúl a zsebébe ...

— Látod, az nincs — mondja keserűen, és szemrehányóan néz a pincérre.