Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Rácz Olivér: A Piccadillyn
— Szakember — mormogta kesernyésen. — Hivatásos. Egyike a legügyesebbeknek. De hát, miután ezúttal nem követett el semmit, kénytelen voltam útjára engedni _ m ondta sajnálkozó kézmozdulattal — (“innék nagy szerencséje volt, sir... A fenébe is — mordult fel az.ián bosszúsan. — Vagy talán iu6ESemr néíío ^ak meg gyorsan sir! Nem hiányzik semmije? Gyorsan, amíg még elkaphatom! — Nem, felügyelő úr — mondta az építész megdöbbenve. — Mindenem meg-»<,n De azért ösztönösen megtapogata a tárcáját. Megvolt. A biztonság kedvéért elő is vette, felmutatta a felügyelőnek. — Megvan. Gyorsan, kapkodva megvizsgálta a tárca tartalmát. — Semmim sem hiányzik. — A karórája? Vagy zsebórája? Iratai? Jegygyűrű? Pecsétgyűrű? Az építész sorra vette az értéktárgyait. — Minden rendben, nagyon köszönöm. Visszacsúsztatta a zsebébe a tárcáját. — Köszönöm — ismételte meg hálás, zavart mosollyal. — Köszönöm, hogy figyelmeztetett, és hogy idejében közbeavatkozott. Igazán nagyon köszönöm. — Ez a kötelességem. Örülök, hogy a segítségére lehettem, sir — mondta a felügyelő egyszerűen, közömbösen. De mert időközben nyilván eszébe jutott, hogy külföldivel van dolga, barátságosan, megnyugtatóan megveregette a férfi vállát. — Ez a kötelességem. Meg kell védenünk külföldi vendégeinket... De ha szabad valamire figyelmeztetnem, sir: Londonban nem ajánlatos utcai ismeretségeket kötni. A világ egyetlen nagyvárosában sem — mondta szemrehányóan. — Könnyen pórul járhatott volna, sir. Az építész megszégyenülten hallgatott. Emberismeret. Pszichiáter. Talán mégis jobb, hogy nem lett orvos? Ott egye meg a fene . . . — Óhajtja, hogy hazakísérjem, sir? — kérdezte a felügyelő előzékenyen. — Melyik szállodában lakik? Vagy talán ismerősöknél? Rokonoknál? — Szállodában — mondta az építész. — Ne fáradjon, felügyelő úr — mondta, az ostoba kalandtól még egyre kóválygó fejjel —, majd taxin megyek ... — Ahogy óhajtja, sir — mondta a felügyelő udvariasan. A járda szélére lépett, körülnézett, pillanatok alatt taxit kerített, kedvesen belekarolt az építészbe, figyelmesen besegítette a kocsiba. — Jó éjszakát, uram! És máskor legyen óvatosabb! A homlokához emelt tenyérrel, katonásan tisztelgett: civilben is meglátszott rajta fontos és felelős hivatásának minden ízébe belerögződött tudata. — Óvatos leszek — ígérte az építész restelkedve, és megadta a sofőrnek a szállodája címét. Miközben a kocsi merész ívben elkanyarodott a járdától, a taxi ablakából még hálásan a felügyelő után pillantott. Látta, amint hosszú, ruganyos léptekkel tovasiet: bizonyára igyekezett minél előbb a Charlie névre hallgató, közre káros egyén — vagy más közre káros egyének — nyomába eredni. A taxi nagy sebességgel robott a megadott útirányba. Az építész fáradtan, megkönnyebbülten felsóhajtott. Bolond egy éjszaka volt. Aztán önkéntelen, tétova mozdulattal a zakója zsebe felé tévedt a keze, hogy ismételten megtapogassa a tárcáját. Nem volt meg.
