Irodalmi Szemle, 1985

1985/10 - Varga Erzsébet: A decemberi szám elé

Humor, szatíra, irodalmi paródia, nonszensz... Mennyire él mindez irodalmunkban? A kérdés megválaszolását elősegítendő szerkesztőségünk ezúttal afféle „szilveszteri” számot próbált összeállítani, amellyel esetleg bizonyíthatnánk, hogy komoly létkérdésekkel birkózó irodalmunkból a komikum, az egészséges humor, az éle, az irónia sem hiányzik. A legidősebbektől a legfiatalabbakig, közismert és elismert íróinktól kezdve a tollúkat még csak most próbálgatókig több mint félszáz alkotót kértünk fel, hogy vegyen részt munkánkban, bocsássa rendelkezésünkre az eddig még közzé nem tett humoros írásait. A kérésünkre beérkezett meglehetősen vegyes tartalmú és színvonalú művek — amelyeknek legjavából e számunk anyagát válogattuk — elsősorban az irodalmi paródia műfaját gazdagítják, s ezt bizonyos szempontból pozitív jelenségnek tarthatjuk, mert arról tanúskodik, hogy irodalmunk termékenyen gyakorolja az önkritikát: hiszen, a paródia tulajdonképpen nem más, mint az irodalom önkritikája. A műfajnak egyébként — mint Turczel Lajosnak a két háború között kiadott lapjainkból válogatott

A DECEMBERI SZÁM ELÉ

összeállítása is bizonyítja — nem éppen elhanyagolható hagyományai vannak irodalmunkban. „Hiánycikknek” tűnik viszont az önkritika ellenpólusa, a kritika, amely a humoros irodalom keretén belül véleményünk szerint elsősorban a szatíra műfajában juthatna szóhoz. Bizonyára nem lenne érdektelen megvizsgálni, mi lehet az oka, hogy korunkban, amikor az írókat társadalmi igény is ösztönzi a szatiraírásra, a fonákságok irodalmi szintű bírálatára, a maradi, korszerűtlen jelenségek nevetségessé tételével való művészi igazságszolgáltatásra, csak elvétve akad egy-egy vállalkozó kedvű alkotó, aki az ezirányú társadalmi elvárásokat megkísérli kielégíteni. Valószínű, hogy ehhez az izgalmas kérdéshez a közeljövőben visszatérünk, s Fórum rovatunkban — íróink bevonásával — megpróbálkozunk a szatírahiány okainak felfedésével, tisztázásával és a jelenség mélyrehatóbb elemzésével.

Folyóiratunk szándékunk szerint irodalmunk állapotát tükrözi, decemberi számunk tehát humoros irodalmunk állapotát lenne hivatott tükrözni. Hogy az általa felmutatott kép mennyire valós, azon talán vitatkozhatnánk, kétségtelen azonban, hogy az itt közzé tett anyagokban — bármily szándékkal íródtak is — kevés a szó szoros értelmében vett humor. Ha viszont humor helyett inkább komikumról beszélünk s ragaszkodunk a komikum klasszikus tipológiájához, a humort csupán a komikum egyik válfajának tekintve megállapíthatjuk, hogy irodalmunk komikus vénája egyáltalán nincs kiapadóban. A marxista—leninista esztétika értelmezésében ugyanis a komikum tárgya nem más, mint a közérthető, mindenki számára hozzáférhető nevetséges, amelyet úgy jellemezhetünk, mint a tartalom és a forma ellentmondását, normától eltérő hibát vagy tökéletlenséget, az események megszokott menetének kibicsaklását, félresiklását. Az így értelmezett komikum pedig — most közreadott számunk bizonyítja — nem hiánycikk irodalmunkban. S Moliére-rel együtt hisszük, hogy az effajta irodalom nemcsak szórakoztat, hanem egyszersmind nevel, jobbá, emberebbé teszi az embereket. Ezzel a szép hittel tesszük decemberi számunkat olvasóink asztalára.

Varga Erzsébet