Irodalmi Szemle, 1985

1985/9 - KRITIKA - Turczel Lajos: A Nyugat-szerkesztő Móricz Zsigmond levelezése

és a Szép Szó folyóirat fennállására, tehát a harmincas évek második felére esik; az ellentét gyökereit keresve azonban egészen a századfordulóig kell visszamennünk: a születő városi irodalom és az elavuló vidéki irodalom között kialakult konfrontációhoz, vagy a darabont kormányzás időszakának meghökkentő ellentmondásaihoz, szemléleti zavaraihoz.

Móricz és Babits szerkesztői tevékenysége az urbánus- népi vita kialakulásának egyik legaktívabb előzménymozzanata. Ismeretes, hogy az új szerkesztők elhagyták a lapról az 1919 után is főszerkesztőnek jegyzett, de akkor már emigrációban élő Ignotus nevét, s ez a Nyugat régi híveinek táborában — otthon és a határokon túl egyaránt — zajos nemtetszést keltett. Arról akkor és később is kevés szó esett, hogy a korabeli sajtóviszonyok között Móriczék cselekedete a lap továbbélése szempontjából szükségszerűnek látszott, s főleg ezzel magyarázható, hogy Ignotus mellőzését az exponáltan urbánus Fenyő Miksa kezdeményezte. A helyzet elmérgesedését tovább fokozta, hogy Móricz a lap új koncepciójaként „a nemzeti koncentrációt” hirdette meg, és ennek jegyében olyan jobboldali politikusokat és irodalompolitikusokat is igyekezett alkalmi munkatársul megnyerni, mint Klebelsberg Kunó és Pintér Jenő. Azokból a levelekből, melyekben az új koncepciót elutasító levelezőtársaknak (például a régi neves Nyugat-munkatársnak, Bíró Lajosnak) válaszolt, nyilvánvalónak látszik, hogy — noha olyan kijelentéseket is tett, hogy „a Nyugat az én kezemben egész más lesz, mint volt. Magyarabb, s nem olyan exkluzív smokk” — lényeges vonatkozásokban nem kívánt a Nyugat régi szellemén változtatni, de közelebb igyekezett hozni a lapot az élethez és a nemzeti problémákhoz. Mindezt egyrészt az általa szerkesztett évfolyamok, lapszámok anyaga bizonyítja, másrészt a Négyessy Lászlóval folytatott akkori vitája, melynek során az uralkodó politikai rendszert és irodalompolitikáját éles bíráló szavakkal illette.

Köztudott dolog, hogy vitaellenfelét a nemzet közvéleménye előtt diszkerditálni akaró Négyessy vádaskodásában abból indult ki, hogy Móricz a csehszlovákiai magyar ifjúságot a magyarországinál korszerűbbnek és szellemileg szabadabbnak nevezte, és félreérthetetlenül utalt a magyarországi fiatalság helyzetének társadalmi-politikai okaira. A kiszélesedő és elfajuló vitában a nagy írót többen hazaárulónak, Beneg-bérencnek nevezték. Csongrád megye közgyűlése is így járt el, és ráadásul köriratban kérte fel a többi megyét is a megbélyegzésre. A nagy hajsza közepette azonban sokan kiálltak Móricz mellett, egyének s csoportok is — a fennmaradt ilyen jellegű levelek, tiltakozások a kötetben sorra megtalálhatók. A prágai magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szolidáris levele nem maradt fenn, de olvasható a kötetben Móricz hozzájuk intézett köszönő levele. Abban a tiltakozó levélben pedig, amelyet 46 budapesti képzőművészeti hallgató a Négyessy vitacikkeit közlő Budapesti Hírlap főszerkesztőjéhez intézett, az aláírók között található Lőrincz Gyula és Csemicky László neve.

Fentebb már szó volt Móricz és a csehszlovákiai magyar írók kapcsolatairól, melyek még korábban, az író 1926-os és 1927-es szlovákiai előadásai, előadó körútjai során alakultak ki, s a Nyugat-beli szerkesztése idején rendkívül élénkké váltak. Ekkor a kiadott levelezés adatai szerint 15 írónk s a kultúra más területén dolgozó emberünk állt levelezésben Móriczcal, de ez a szám valószínűleg nem teljes, mert más eddig ismeretlen levelezők anyaga is lappanghat még; nekem például Farkas István többször említette Móriczcal való levelező kapcsolatát. Az ismert adatok szerint íróink közül Győry Dezső, Sebesi Ernő, Simándy Pál, Szalatnai Rezső, Szent-Ivány József és Tamás Mihály voltak a legaktívabb levelezők.

Győry levelei közül az 1929. nov. 28-i keltezésű a legérdekesebb. Ebben Móricz kérésére felsorolta azokat az írókat, akiket a Nyugatban való publikálásra méltónak tartott: Darkó Istvánt, Darvas Jánost, Fábry Zoltánt, Földes Sándort, Jarnó Józsefet, Sebesi Ernőt, Simándy Pált, Szenes Erzsit, Tamás Mihályt és Vozári Dezsőt. Fábry és Földes neve után megjegyezte, hogy „az utóbbi kettő itt alig ír, a Korunkban dolgoznak, csak a kimondottan pártirodalmat értékelik. »Vörös cenzúra.« De tehetségesek.” Győri még azt is megjegyezte, hogy „a »Fehér cenzúra« emberei közül nem említett senkit, azok úgysem érdekelnek”. Fábryt és Földest persze nem vállalhatta Móricz, de Fábry valószínűleg nem is lett volna hajlandó írni a Nyugatba, melyet jókora szektás túlzással ellen- forradalmi lapnak nevezett.

Sebesi és Móricz levelezéséről — amely főleg a budapesti Nemzeti Színházban hosz- szan, majd véglegesen elfektetett Sebesi-drámával: a Haláljátékked kapcsolatban folyt —