Irodalmi Szemle, 1985

1985/9 - ÉLŐ MÚLT - Varga Erzsébet: Sáfáry László

A költemény hangulatilag pozitív sarkítottságú sorai (az este, az álom leírása, a „tarka város” és a „szép kövér papok” képének felvillantása), mint láttuk, trocheusiak, ereszkedő ritmusúak, míg a másik három — komor képet felvillantó, negatív töltésű — sor jambusi, emelkedő jellegű. A tartalomban megjelenő kontraszt tehát a ritmusképletben is jelentkezik.

Az idillikus, gondtalanságot kifejező Nyár című Sáfáry-versen viszont a magyar dalköltészetben is gyakori 4/4-es (a páratlan számú sorokban), illetve 4/3-as (a páros számú sorokban) hangsúlyos ritmus vonul végig:

Napsugárba bujt a kedves, 4/4

s belém bujt a napsugár. 4/3

A folyóba bujt a kedves, 4/3

ott nevet egy kő mögül. 4/4

stb.

Látjuk, a Sáfáry-vers nem a szó szoros értelmében vett szabad vers: a költő csupán alárendeli a ritmust — a ritmust is! — a vers gondolati tartalmának, mondanivalójának.

„Hány gyökere is van a szocialista irodalomnak?” — veti fel a harmincas években sokakat izgató s irodalmunkban még tisztázatlan kérdést Sas Andor a Szocializmus és irodalom című cikkében (Csehszlovákiai Népszava, 1935. december 22., 51. sz., 2.), s a következőképpen válaszol rá: „Kettő, mégpedig az emberség és a szépség. A kettő nem jár mindig együtt. Van öntelt művészi szép, mely hűvös idegenségben trónol a társadalmi valóság felett, hideg gyémántpor az ékessége, nem ismeri az élet küzdelmes feszültségeit és véres valóságát, lényege az önzés és a tetszeni vágyás. De van vergődő emberség is, melyet egészen lehúz a létért folytatott viaskodás s ezért a szépséghez tapadó életörömet nem ismeri. E két értékigény kielégítésére való törekvés teszi nehézzé a szocialista irodalom helyzetét, mert sokszoros kritikát hív ki ellene.” Sas Andor tehát két értékkategóriát állít fel idézett cikkében: az „esztétikait” és a „társadalmit”, melyeket azonban nem lehet elválasztani egymástól: az igazi műalkotásnak az olvasó emberség- és szépségáhítatát egyaránt ki kellene elégítenie.

Ilyen műalkotások létrehozása két világháború közti költészetünkben, sajnos, kevés írástudónak adatott meg. Sáfáry László e kevesek közé tartozott: életműve — torzó voltában is — nemzetiségi irodalmunk legnagyobb értékei között tartandó számon, s véleményem szerint az egyetemes magyar irodalom kincsesházában is őrizendő — maradandó érték.

A Duna kanyar Visegrádnál, 1983